Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 15. kedd, az Országgyűlés 4. ülése - Az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Vörös Vince): - SZABAD GYÖRGY, DR.:
100 elképzeléseit. Indokolásul csak annyira hadd hivatkozzak, hogy a z Egyesült Államokban például ez a demokráciának egyik rendkívül fontos alapintézménye. Sajnáljuk, hogy a kormányzó pán a demokratikus nyilvánosságtól elzárkózik és ebben a tekintetben pártpolitikai érdekekre hivatkozik. Ezzel nem értünk egyet. (Taps a ba l oldalon, méltatlankodás a jobb oldalon.) A Salamon képviselőtársam elmondottakhoz csak annyit, hogy az ő beszédéből részben az következett, hogy tulajdonképpen az országnak kellene igazodnia a koalíciós tárgyalásokhoz. Nekünk az a véleményünk, hogy ez in kább fordítva kellene, hogy legyen. Szó esett itt arról, hogy milyen tárgyalások folytak e tekintetben korábban. A mi véleményünk az, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a korábbiakban is igyekezett a tárgyalásokat arra szorítani, hogy a hatalomátadás tech nikájáról essen szó, és nem pedig az érdemi kérdésekről. Ezzel szemben csak utalásként hadd emlékeztessem a tisztelt Parlamentet a szeptember 18i dátumra, amikor is a Magyar Demokrata Fórum aláírt egy olyan megállapodást, amely az alkotmánynak igenigen j elentős részeit érintette. Az a véleményünk, hogy az alakuló ülést már sokkal korábban meg lehetett volna tartani, mint május 2a, hiszen az április 8i időpontot követően mi javasoltuk azt, hogy üljön össze korábban a parlament. Éppen a Magyar Demokrata F órum volt az, amelyik kérte, hogy később, május 2án üljön össze a parlament. Úgy gondoljuk, hogy az ország végre valóságos intézkedéseket, konkrétumokat vár tőlünk, illetve a kormányzó párttól, pártoktól, és el kellene végre indulnunk a válságból kivezető úton, mert úgy tűnik, hogy egy helyben topogunk. A Salamon képviselőtársam által elmondottakból egy kicsit az a fenyegetés is kiérződött, hogy ha mi ezt a törvénytervezetet a sző szerinti formájában nem szavazzuk meg, akkor megakadályozzuk a kormány megal akítását. Mi ezzel egyáltalán nem értünk egyet, szerintünk ez egyáltalán nem így van. Torgyán József képviselőtársam által elmondottakhoz: nekünk az a véleményünk, hogy semmiféle mögöttes szándék a Szabad Demokraták Szövetségének magatartásában nincsen. Mi nem akarjuk megakadályozni a kormányalapítást, hanem pusztán az a célunk, hogy a magyar közjogi hagyományoknak és az európai demokráciának megfelelő, azon normáknak megfelelő demokratikus kormány alakuljon, még ha abban a Szabad Demokraták Szövetsége nem is vesz részt. A Bejczy Sándor képviselőtársam elmondottakhoz. Mi nem a kormányalakításról tárgyaltunk korábban érdemben, és a III. 5i nemzeti csúcson is legjobb tudomásom szerint csak olyan technikai kérdések merültek föl, minthogy a házelnöki tiszt betö ltésének sorrendisége, a bizottsági tisztségviselők arányosságának a kérdése, illetve az, hogy a miniszterelnöki megbízatást a legerősebb párt képviselője kaphassa. Itt nem személyekről, hanem elvi, technikai kérdésekről volt szó. A Gali képviselőtársam ál tal elmondottakhoz is csak azt kívánom hozzáfűzni, hogy mi kértük a korábbi alakuló ülést, a Demokrata Fórum javaslatára ült össze csak május 2án a parlament. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Vörös Vince) : Megköszönöm dr. Hankó Faragó Miklós képviselőtársam felszólalását. Soronkívüli felszólalásra jelentkezett Szabad György, az Parlament megbízott elnöke. Felszólaló: Szabad György, az Országgyűlés megbízott elnöke (MDF) SZABAD GYÖRGY, DR.: Tisztelt Ház! Engedjé k meg, hogy nem az Országgyűlés megbízott elnökeként, hanem képviselőként szóljak. Úgy gondolom, a demokratikus parlamentben erre a megbízott elnökké választott képviselőnek is joga van. De nemcsak képviselőként szólok, sőt elsősorban nem képviselőként, ha nem történészként. Most elhangzott felszólalásában tisztelt képviselőtársam az 1989. szeptember 18i megállapodás aláírásának a tényét, a választási versengésben és azt megelőzően sokszor elhangzott pejoratív értelemben idézte. Legyen szabad egész röviden leszögeznem, hogy egyik aláírója voltam a szeptember 18i megállapodásnak és életem fogytáig büszke vagyok, hogy mertem és tudtam a Demokrata Fórum egészével összhangban ezt az aláírást