Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 15. kedd, az Országgyűlés 4. ülése - Az ülés megnyitása - DEMSZKY GÁBOR (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György):
79 napirendre tűzéséről elnöki javaslat alapján az indítványtevő képviselő, illetve az adott esetben a képviselőcsoport által helyettesítésével megbízott képviselő felszólalási lehetősége után az Országgyű lés vita nélkül dönt. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az indítvány napirendre tűzéséről előzetesen állást foglalt a honvédelmi, valamint a külügyi bizottság, amelyeket erre felszólítottam. A honvédelmi bizottság a napirendre tűzés kérdésében ne m adott választ, azaz nem foglalt állást. A külügyi bizottság ellenben, az indítvány napirendre tűzését támogatja, de nem ért egyet a sürgős tárgyalás igényével. Ismertetem ennek bizottsági indoklását röviden. A bizottság álláspontja szerint hazánk Varsói Szerződésbeli tagságának kérdésköre sokrétű nemzetközi, politikai és jogi, biztonságpolitikai, illetve katonai, valamint gazdasági elemei és összefüggései merülnek föl, és ezek széleskörű, alapos, gondos tanulmányozást igényelnek. A sürgősségi eljárás ese tében - hangsúlyozza a külügyi bizottság - a körültekintő vizsgálódás nem látszik biztosíthatónak. Kérdezem most Vásárhelyi Miklós képviselőtársunk távolléte folytán, a képviselőcsoport bejelentése szerint, Demszky Gábor képviselőtársunkat, hogy kíváne fe lszólalni annak ellenére, hogy Vásárhelyi Miklós az elmúlt ülésen részletesen ismertette az indítványt? Felszólaló: Dr. Demszky Gábor (SZDSZ) DEMSZKY GÁBOR (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége fenntartja sürgősségi indítványát s azt javasolja a tisztelt Háznak, hogy ezen az ülésén vitassa meg határozati javaslatunkat. Mivel ezt előző ülésünkön írásban már előterjesztettük, ezért az állásfoglalásnak csak két elemére kívánom felhívni a figyelmüket. Állásfoglalá sunk sarkalatos pontja az 1956. november 1jei, a Nagy Imre által tett nyilatkozat jogszerűségének, érvényességének a kérdése. Tisztelt képviselőtársaim! Alakuló ülésünkön ünnepélyes keretek között, törvényben emlékeztünk meg 1956ról; az 1956os forradalo m és szabadságharc emlékét törvényben örökítettük meg. A törvény indoklása szerint a többpártrendszerű demokrácia, az emberi jogok és függetlenség védelmében tettük ezt. Nos, a szabad demokraták álláspontja szerint egyszerű törvényértelmezéssel eldönthető a Nagy Imreféle kormánynyilatkozat jogszerűségének, érvényességének a kérdése. Ebben a kérdésben plenáris ülésünkön itt és most állást foglalhatunk. Ez a kérdés nem igényel külön bizottsági állásfoglalást. Másodszor egy félreértésre kívánom felhívni a tis ztelt Ház figyelmét. A Nagy Imreféle kormánynyilatkozat érvényességéből állásfoglalásunkban nem azt a következtetést vontuk le, hogy az alakuló kormány egyoldalúan mondja fel a Varsói Szerződésbeli tagságunkat. Ellenkezőleg! Állásfoglalásunk szövege sze rint a határozatunknak pusztán annyit kellene tartalmaznia, hogy felhatalmazzuk a kormányt az erről folytatandó tárgyalásokra a Varsói Szerződést aláíró államokkal. Tárgyalásokról volt szó pusztán. Állásfoglalásunk utolsó pontjában külön felhívtuk a figyel met arra, hogy a Magyar Köztársaság a biztonságpolitikai törekvéseit figyelembe véve, békében és barátságban kíván élni a környező államokkal és a Varsói Szerződést aláíró államokkal. Visszatérve a kiindulópontunkhoz, úgy gondolom, hogy a Nagy Imreféle ko rmánynyilatkozat jogszerűségének, érvényességének a kérdése és az ennek alapján a kormánynak adott felhatalmazás a tárgyalásokra vonatkozóan itt és most, ezen az ülésen eldönthető kérdés. Álláspontunk szerint ennek a határozatnak a rendszerváltás pillanatá ban kell megszületnie. Köszönöm. (Taps) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Demszky Gábor képviselőtársunk kiegészítéseit Vásárhelyi Miklós előterjesztéséhez, és most felhívom szíves figyelmüket, hogy két szavazás következik. Mindenekelőtt - félreértések e lkerülése végett - felhívom figyelmüket, hogy előbb a napirendre tűzés ügyében fogunk szavazni, amely napirendre tűzés tekintetében a külügyi bizottság javaslata egyetért az előterjesztők azon javaslatával, hogy a kérdés kerüljön a Ház tárgyalásrendjében n apirendre.