Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 12. kedd, az Országgyűlés 13. ülésnapja - Az országgyűlési bizottsági tagságra vonatkozó összeférhetetlenségről szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Vörös Vince):
578 arról, hogy végül is kevesebb embert kellene fogva tartani, és más eszközökkel kellene elérni a büntetési célokat. Ha így áll a dolog, én azt mondom, hogy beszélhetünk arról, hogy módosítsuk a Büntető Törvénykönyvet, enyhítsük annak szigorát, vagy beszéljünk arról, hogy a börtönhelyzeten, a katasztrofális börtönhelyzeten változtassunk. Érjük el azt, hogy a börtön ne egy továbbképző intézet legyen a bűnelkövetők részére, hanem valóban a nevelés o tthona és a nevelés háza, hogy ne kerülhessen sor olyan anomáliákra, mint például az én választókörzetemben nemrégen, amikor egy fiatalember erőszakoskodott egy lánnyal, de a cselekményét nem tudta befejezni, mert megakadályozták a járókelők. Letartóztattá k őt, bekerült a cellába a többi elkövető közé, és a sors különös fintora, hogy az éjjel folyamán őt megerőszakolták a férfitársai. Ezek olyan gondok, amelyek ellen természetesen küzdenünk kell, azonban megítélésem szerint nem a kegyelem ennek az eszköze. Megajándékozzuk az elkövetőket a szabadsággal. De mivel ajándékozzuk meg a társadalom többi tagját? Szerintem a szabaduló elkövetőkkel! És ennek a társadalom nem örül. Választókörzetemben, de máshol is azt hallom az emberektől, hogy aggódnak amiatt, hogy a nyakukra szabadítja az Országgyűlés, illetőleg ez a törvény a bűnelkövetőket. Kérem, bizonyos értelemben az aggodalmuk jogos. Ha mi olyan eszményeket akarunk megvalósítani gazdasági vonatkozásban is, amely a Lajtán túl van, és afelé nézünk, akkor fel kell hívnom a tisztelt Országgyűlés szíves figyelmét arra, amikor ennek a törvényjavaslatnak a megszavazására kerül a sor, hogy a Lajtán túl a vagyon elleni cselekmények vonatkozásában nem ismernek tréfát. Ugyanis ennek a kétszázezer bűnelkövetésnek – és itt h ozzáteszem, hogy ez olyan bűnelkövetés, amelyik a hatóság tudomására jut; de tudjuk azt, hogy nagyon sok bűncselekmény nem jut a hatóság tudomására, és előfordulhat, hogy ez a kettőszázezer csak a jéghegy csúcsa. Namármost ha ezeket az embereket ilyen kegy elemben részesítjük, akkor a társadalomra rászabadítva őket, az emberek félnek. Aggódnak, nem mernek este már kimenni az utcára, féltik a javaikat. Mondok két egyszerű esetet a családom köréből. Nem akárhol: Budapesten, a Péterffy Sándor utcai kórház előtt az anyósom kezéből egy fiatalember világos nappal kitépte a táskáját, de mert az anyósom erős asszony, és ragaszkodott a táskájához (élénk derültség) , a földre kerültek, a táska szétszakadt, de a fiatalember elvitte, és kirámolta a tartalmát. Más. Pá r hónappal ezelőtt elvittek harmincezer forint értékű dróthálómat, természetesen az elkövető nincs meg. Kérem, ilyen körülmények között meggondolandó, hogy a törvényjavaslatot megszavazzuke! Nagyon rövidre fogom most már, az idő előrehaladottságára tekint ettel. Csak szeretném felhívni az Önök szíves figyelmét arra, hogy 1868ban, amikor megalakult a Budapesti Rendőrkapitányság, és nagyon komolyan vették a rendőrnyomozók a dolgukat, emiatt több reklamáció érkezett a kapitányhoz, az sommásan úgy fejezte ki a z álláspontját, hogy: "Röndnek muszáj lönni." Namármost azt gondolom, hogy potom százhúsz évet követően is ez az óhaj realitás, és ez az óhaj olyan, amelyiket meg kell fogadnunk. Ezért én tisztelettel – befejezésként – a Kormány szíves figyelmébe ajánlanám azt, hogy véleményem szerint hiába hirdetünk mi itt nemzeti megújhodási programot, amíg ebben az országban rend és fegyelem nem lesz, addig előfordulhat, hogy ennek a programnak a megvalósulása esetleg ezen fog megbukni. Ha a Kormány ennek érdekében minde nt megtesz az én felszólalásom nélkül is, akkor elnézést, hogy nyitott kapukat döngettem, de inkább ezt tegyem, mintsem bármit is elmulasszak. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) :
