Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 11. hétfő, az Országgyűlés 12. napja - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - GAÁL ANTAL, DR. (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - GAÁL ANTAL, DR. (MDF)
520 álláspontját. Vajon a koalíciós partnerség azt jelenti az általam nagyon tisztelt kereszténydemokraták számára, hogy mindig mind enben elfogadják az MDF akaratát? Lám, a kisgazdák, koalíció ide, koalíció oda, egy jottányit se engednek a földprogramjukból. (Derültség.) Tisztelt Képviselőtársak! Én dr. Göncz Árpád urat, ideiglenes köztársasági elnökünket korábban csak irodalmi munkáss ágából ismertem. De megismert életútja, politikai pályafutása alapján természetesnek tartottam, hogy a Parlament nagy többséggel válassza meg ideiglenes köztársasági elnöknek. Tehát kifogásom nem személyének szól. Sőt úgy ítélem meg, hallgatva itt a Parlam entben a megválasztását követő beszédét, televíziós szereplését nézve, olvasva sajtónyilatkozatait, hogy néhány hónapos közszereplés után jelentős esélye volna arra, hogy egy közvetlen választás is megerősítse őt ebben a tisztségében. Gondolom, ez számára sem volna éppen rossz érzés. Tisztelt Képviselőtársak! Tudomásul kell vennünk, hogy a magyar nép jelentős része nem akarja, hogy a nép feje fölött döntsünk, és közvetlenül maga akarja megválasztani a köztársasági elnököt. (Zaj.) Ha csak egy kicsit is végig gondoljuk az őszi népszavazás adatait, akkor világossá válik. Ugyanis mi volt a helyzet? Az első kérdésre, mely úgy hangzott, hogy csak az országgyűlési választások után kerüljöne sor a köztársasági elnök megválasztására, a 4 297 000 választópolgár közül több mint 2 millió nemmel válaszolt. Ők tehát egyértelműen a közvetlen és mielőbbi megválasztás mellett voksoltak. Igennel válaszolt e kérdésre ugyancsak valamivel több mint 2 millió választópolgár. Őróluk azt tudjuk, hogy a megválasztást csak a parlamenti választások utánra halasztanák, de nem tudjuk, hogy milyen módon kívánnák. Nem ismerjük annak a több mint 3 millió választópolgárnak sem a véleményét, akik nem mentek el szavazni. Mit tudunk hát biztosan? Tudjuk, hogy több mint 2 millió ellene szavazott, és ezen kívül még nyilván jó néhányan ehhez csatlakoznának. Ezért meggyőződésem, hogy amennyiben itt a Parlament elfogadja ezt az alkotmánymódosító törvényjavaslatot, nagyon gyorsan össze fog gyűlni az a 100 ezer aláírás, ami a népszavaz áshoz szükséges. Tisztelt Parlament! Mindezek alapján én elfogadhatatlannak tartom, hogy parlamenti döntéssel megfosszuk a magyar népet attól, hogy az újjászületett első Magyar Köztársaság elnökét megválaszthassa, és ezért az alkotmánymódosító törvényjavas latnak ezt a pontját elutasításra ajánlom. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalról.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Körösfői László felszólalását. A következő felszólalásra jelentkezett Gaál Antal. Ha meg kívánja tartani felszólalását, megadom a s zót. Felszólaló: Dr. Gaál Antal (MDF) GAÁL ANTAL, DR. (MDF) Igen. ELNÖK (Szabad György) : Tessék. GAÁL ANTAL, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hozzászólásomnak legfőbb indítéka, hogy választókörzetemben, illetve tágabb köré ben, a megyében indult be az az aláírásgyűjtés, és jelenleg olyan stádiumban van, hogy gyakorlatilag újabb választási kampánynak tekintendő. Az előttem lévők nagyon sok indokot elmondtak, sőt jogászok lévén, szakmailag is megindokolták, tehát ezekre én nem térnék ki, inkább úgy gondolom, hogy mivel az előttem lévő hozzászóló éppen azok egyike volt, aki a népre hivatkozott, hát egykét szót mondjunk arról, hogy is vélekedik erről a nép. Mit vár el a nép a köztársasági elnöktől, milyen köztársasági elnököt sz eretne és hogyan, gyengét, erőset, hogyan választva? Nem jogi formulákban gondolkozik, hanem gyakorlatában.