Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 11. hétfő, az Országgyűlés 12. napja - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - DORNBACH ALAJOS, DR. (SZDSZ)
513 kormánytól, s egyidejűleg megválasztania az új miniszterelnököt. Ebben az esetben programról később már nem lehet és nem kell döntenie az Országgyűlésnek. Ez inkluzíve azt is jelenti, természetesen: akkor fogja megválasztani az új miniszterelnököt, ha a programjával egyetért. Igaza van Orbán Viktornak: itt lényegében három kérdésről szavaz az Országgyűlés. Az a kérdés, hogy valóban lényegesen megnehezítie az ellenzéknek netán a kormány megdöntésére irányuló törekvéseit. Vélemény em szerint nem, csupán némileg lassítja, mert körültekintőbb munkát igényel. Olyan érveket hallottunk, amely szerint a konstruktív bizalmatlansági indítvány előterjesztése előtt titkos tárgyalásokat kell folytatni – ráadásul a Parlament olyan tényezőivel i s, akik a kormányalkotó koalíció tagjai. Ez gyengíti a Kormány pozícióját, mert olyanokkal kell egy asztalnál ülnie, akik közben a háta mögött titkos tárgyalásokat folytatnak egy leendő koalíciós partnerrel. Szerény véleményem szerint ez soha, sehol nem zá rható ki. Ha nem konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal buktatnak meg egy Kormányt, akkor is meg kell előznie – józan ellenzék esetében – a teljesen azonos, titkos vagy nem titkos – mert nem szükségszerű, hogy titkosak legyenek – tárgyalásoknak, amelyben a majdani koalícióalkotó tényezők nézeteiket egyeztetik. Az is nyi1vánvaló, hogy akár konstruktív, akár egyszerű bizalmatlansági indítvány előterjesztésére akkor kerülhet sor, ha van realitása annak, hogy a Parlament többsége egyetért az indítvánnyal. Ez repedéseket – ha kell, szakadékot – tételez fel a koalícióalkotó tényezők soraiban. Az is nyilvánvaló, hogy repedések mindig, minden koalícióban vannak. Hogy ezek mikor válnak krízist alkotó repedésekké, természetesen mindig esete válogatja. Az én vélemény em – s azt hiszem, mondhatom, hogy a szabad demokraták véleménye is – az a jelenlegi bizonytalan – nem is bizonytalan: érzékeny – helyzetben (amikor igen sok változásnak kell folyamatosan történnie, különösen a gazdasági életben) fontos, hogy teljes parlam enti támogatást élvező, nem ügyvezető, hanem hivatalban lévő kormány kormányozzon. Nem kívánatos, hogy olyan helyzet állhasson elő, amelyben megbuktatja a Parlament a kormányt, amely 40 napig ügyvezetőként ugyan a helyén marad, de a 40 nap alatt nem sikerü l új kormányt alakítani. Ismeretes, hogy a IV. Köztársaság idején Franciaországban, vagy Olaszországban miként váltották egymást. Ezt a rémképet, azt hiszem, felidézni nem kell, ennek nincsenek is meg a feltételei. De mindenesetre nem az a célja az ellenzé knek, hogy a kormány helyzetét, pozícióját erősítse, csupán az a célja, hogy a kormányzati munka folyamatosságát biztosítsa. Nem látok igen lényegbevágó különbséget a bizalmatlansági indítvány előterjesztése reális lehetősége tekintetében az egyik vagy a m ásik módszer esetében. Konstruktív bizalmatlansági indítvány esetében legfeljebb valamivel hosszabb tárgyalásokat kell folytatni a koalíciós partnerekkel, mert a kormányprogram főbb kérdéseiben is egyet kell érteni. De kérdem én: hitelese az az ellenzék, amelyiknek nincs eleve programja? Legalábbis olyan szintű programja, mint amilyen programmal akár a közelmúltban is találkoztunk. Tehát az a véleményem, hogy a jelen helyzetben a konstruktív bizalmatlansági indítvány megfelel a követelményeknek. A történel mi analógia, ami elhangzott, az arra való hivatkozás valahol hiányos. A Német Szövetségi Köztársaságban nem egy ízben próbálkoztak konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, hanem kétszer. Az első eset sikertelen volt 1972ben, de nem azért volt sikertelen, mert konstruktív bizalmatlansági indítványt terjesztettek elő, ha egyszerű, sima, komplikációktól mentes bizalmatlansági indítványt terjesztettek volna elő, annak ugyanaz lehetett volna a sorsa, hiszen parlamenti patthelyzet állt elő, azért nem volt eredm ényes, mert teljesen azonos szavazatarány alakult ki a Szövetségi Köztársaság Parlamentjében. Viszont Helmut Schmidt kormánya egy eredményes bizalmatlansági indítvány kapcsán adta át a helyét a jelenleg is hivatalban lévő nyugatnémet kormánynak. Ezt csak a zért mondom, hogy igenis vannak szép példák arra, hogy igenis, a konstruktív bizalmatlansági indítvány tud működni.
