Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 5. kedd, az Országgyűlés 11. napja - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
492 jogkövetkezmény van, nem is két jogi aktus zajlik le egy fizikai aktussal, hanem valójában három. Meg kell buktatni a fungáló miniszterelnököt, meg kel l választani ugyanazzal az aktussal az újat, mi több, azonnal el kell fogadni annak a programját. Úgy gondolom, hogy mivel a jog egyidejűséget ír elő a három dolog esetére, ez szinte tarthatatlan, egy olyan jogi probléma, amely lehetetlenre kötelezi a Parl amentben helyet foglaló pártokat, tehát a két szakasz közötti jogi ellentmondást valamilyenképpen orvosolni kell. Ez a mostani formájában önellentmondásos. Ennyit a jogi bizonytalanságról. Ezek után hadd térjek rá a szociológiai kérdésekre. Úgy gondolom, h ogy ez az egész vitának a veleje. Arra a kérdésre kell itt választ találnunk, hogy vajon a konstruktív bizalmatlansági indítvány stabilabbá teszie a mindenkor hivatalban lévő kormány működését, vagy sem. A Fiatal Demokraták Szövetségének frakciója úgy vél i, hogy nem teszi stabilabbá, mi több megingatja azt pozíciójában. Úgy gondoljuk, hogy ez a jogi konstrukció éppen ellenkező hatást fog kiváltani, mint amely eredeti szándéka volt. Erre öt példát tudok említeni. Először is: mi az alaphelyzet? Az alaphelyze t az, hogy létezik egy Kormány, léteznek a miniszterek, van egy kormánytöbbség, és van a Parlamentben egy kisebbség. Ahhoz, hogy a Kormány a bizalmatlansági indítvány következtében megbukhasson, a kormánytöbbségből kisebbséggé, ellenzéki kisebbséggé kell á talakulni, míg az ellenzék oldalán arra van szükség, hogy kormánytöbbség alakuljon ki, vagyis nyilvánvaló, hogy a korábbi többség egy részének át kell állni a mostani ellenzék vagy kisebbség oldalára, ha azt akarja elérni, hogy egyúttal megbuktassa a minis zterelnököt, és megválaszthassa az újat. Úgy gondolom, hogy olyan körülmények között, amikor egy miniszter benn ül a Minisztertanács ülésén, és ugyanakkor tárgyalásban áll az akkor még ellenzékben lévők képviselőivel az új Kormányban való esetleges helyet foglalásról, ez semmiképpen sem tesz jót a kormányzati stabilitásnak. De most nem kívánok különösebb példákat hozni, de mindenki ismerheti azt a nyugatnémet esetet, még a hetvenes évek elejéről, amikor ugye arról volt szó, hogy szociáldemokraták akarták me gbuktatni a kereszténydemokratákat, és az történt, hogy át is álltak annak rendje és módja szerint a kereszténydemokratáktól néhányan a szociáldemokratákhoz, de rejtélyes módon ezzel egyidőben átálltak néhányan a szociáldemokratáktól is a kereszténydemokra tákhoz, így az arány nem változott, csak a személyi összetétel, és ez a plenáris ülésen derült ki, sokakat meglepetésként érve. Azt gondolom, hogy ilyenfajta események előfordulása nem segíti a magabiztos kormányzati munkát, nem kellene ilyennek kitenni ma gunkat, és ez a jogintézmény bizony ilyen következményekkel is járhat. Második pontként azt szeretném elmondani, hogy egy ilyen típusú egyezkedésben, amikor az ellenzék megpróbál kormánytöbbséget kialakítani maga körül titkos tárgyalások formájában, akkor a beszélgetés és az egyezkedés valójában sohasem elvekről, és nem intézkedésekről és nem programról szól, mert a helyzetből következően nem is szólhat, hanem mindig személyekről szól és pozíciókról szól, a program szóba sem kerülhet, és ez szintén nem segí ti az elkövetkezendő új Kormánynak a stabilitását. Harmadik pontként, ha mégis fölmerülnek azonban valamifajta elvek – mondjuk leendő kormányprogram elve – ezeken a titkos tárgyalásokon, akkor mindig kiderülhet a későbbiekben, hogy az ördög a részletekben lakozik, és bár elvekben egyetértés volt, mint a földtörvény esetében, a részleteknél azonban ki fog derülni, hogy koránt sincs olyan nagymérvű egyetértés. Ez szintén nem segíti a leendő kormány stabilitását. Negyedszer: úgy gondolom, hogy az ilyenfajta tá rgyalások természetükből fakadóan csak titkosak lehetnek, következésképpen nagyon be fog szűkűlni azoknak a köre, akik nem politikusként, hanem szakértőként jöhetnének számba bizonyos fontos állami pozíciók betöltésénél. Egy ilyen
