Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 30. szerda, az Országgyűlés 8. ülésnapja - Az ülésnap megnyitása - ELNÖK (Szabad György):
307 Ez a politika ugyanakkor egyetemes, mert a lehető legszélesebb összefüggésben, országhatárok felett, térségenként, kontinensek méretében és globálisan igyekszik érvényesíteni a köz javát. Hitem szerint az erkölcsileg hiteles politika úgymond ökumenikus sz olgálat. Úgy próbálja szolgálni a világot, ahogyan Krisztus szerette és szolgálta, hogy el ne vesszen, hanem örök élete legyen (János 3:16) Ez volna a hit többlete a célt szentesítő kétes politikai spekulációkkal szemben. Egy olyan szemléletmód alkalmazása , mely nem csupán a konvencionálisan elfogadott gazdasági, társadalmi, geopolitikai, stratégiai, szociálpszichológiai stb., tehát pragmatikusan racionális szempontokat venné figyelembe, hanem vállalni merné autentikus erkölcsi meggondolások érvényesítését a közfelfogás által mocskosnak bélyegzett politikában. Leegyszerűsítve: a politika becsületéről volna szó. Mert becstelenségét már épp eléggé megszenvedtük és megbűnhődtük. Végül, egészen gyakorlatira fordítva a szót, e helyről, és talán mások helyett is h add köszönjem meg a Magyar Köztársaságnak és Magyarország népének azt az önzetlen, magas erkölcsiségről tanúskodó politikai és emberbaráti segítséget és támogatást, melyben a forradalmi megújulás útjára lépett Romániát és megpróbált népét részesítették. Kü lön megköszönöm romániai magyarságunknak nyújtott erkölcsi és anyagi támogatásukat, mely többszörösen felértékelődik, ha figyelembe vesszük a letűnt magyar rezsim korszakos mulasztásait, vétkes nemzetellenes magatartását a kisebbségbe jutott magyarsággal s zemben. Szívből köszönöm, hogy szólnom adatik a magyar Országgyűlés tisztelt gyülekezetében. Úgy érzem, a személyemet ért megtiszteltetés egyúttal országomnak is szól, és romániai magyarságunkat is illeti. Mint a romániai református egyház és a Romániai Ma gyar Demokrata Szövetség képviselője továbbra is felajánlom szolgálataimat a magyarromán megbékélés, illetve az országaink közötti jó viszony építésére. Úgy érzem, a mi nemzedékünkre vár a feladat, hogy végre ténylegesen rendezzük közös dolgainkat, s nemc sak magyarromán viszonylatban, de egész közelkeleteurópai térségünkben igazságosan és demokratikusan megoldjuk a történelmi átokként ránk nehezedő nemzeti kérdést. Nemrég imádsággal nyitottam meg az Amerikai Egyesült Államok kongresszusának egyik üléssz akát. Az elmondottak szellemében megköszönve figyelmüket és gyümölcsöző munkát kívánva a tisztelt Háznak, most hadd zárom áldással beszédemet, elmondva az ároni áldást (az országgyűlési képviselők felállnak) "Istennek népe, az Úr áldjon meg és őrizzen meg téged. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad és könyörüljön rajtad. Fordítsa az Úr az ő orcáját tereád és adjon néked békességet Krisztus által. Ámen." (Hosszantartó taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megkérem Tőkés László urat, hogy foglalja el helyét a páholyban. Tisztelt Országgyűlés! A technikainak tekinthető zavar máris elmúlóban van. Tőkés püspök úr elfoglalta helyét a páholyban. Igen tisztelt Püspök Úr! Hadd mondjak őszinte köszönetet mélyenszántó és iránymutató szav aiért. Hadd jelezzem valamennyiünk nevében: reméljük, hogy kívánságai, amelyek a magyar nép további boldogulását fogalmazták meg és nem utolsósorban a magyarromán jó viszony kialakulását, teljesedésbe mennek. Hadd köszöntsem Önt és kívánjam, hogy érezze m agát úgy közöttünk, mint ahogy testvérei, barátai és tisztelői körében érezheti magát az ember. S kérem, hogy ameddig ideje engedi, kísérje közvetlen figyelemmel Országgyűlésünk munkáját. Még egyszer köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtt bejelent em, hogy miniszterelnöki megbízatására való tekintettel Antall József úr lemondott a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezetői