Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 22. kedd, az Országgyűlés 5. ülése - Az ülésszak tárgysorozatának ismertetése - A Kormány programjának ismertetése: - ELNÖK (Szabad György): - ANTALL JÓZSEF, DR. kijelölt miniszterelnök:
155 A külföldiek hazai földszerzését nyilvánossá és átláthatóvá kell tenni, átmeneti időig korlátozható csak. A kormány intézkedéseivel meggá tolja, hogy a nagyüzemek feléljék vagyonukat. A kormány kezdeményezi a földtörvény megalkotását, amelynek alapelve, hogy ingyen földtulajdont nem lehet szerezni. A mezőgazdasági termelés stabilitása megköveteli, hogy a tagság igényei szerint működő szövetk ezeteket megerősítsék. A közlekedési és hírközlési infrastruktúra helyzete súlyos, ellátási zavarokkal fenyeget. A szolgáltatás elégtelen, regionálisan nagy különbségek vannak, a meglévő eszközök elhasználódtak, a technikai színvonal elavult. Az állami jel enlét továbbra is elengedhetetlen a magas tőkeigényes közlekedésihírközlési hálózatokban, illetőleg azokon a területeken, ahol nem az árak, hanem a tarifapolitika érvényesül. Elengedhetetlen a rendelkezésre álló források hatékonyabb működtetése, a felesle ges szervezetek megszüntetése és a szükség szerinti fokozatos privatizálás. A közlekedés és hírközlés a gazdaság szerves része. Így színvonala alapjaiban határozza meg a gazdasági és társadalmi fejlődés lehetséges mértékét. Ezért a kormány célja, hogy az i nfrastruktúra – különösen a közlekedés és hírközlés – területén észrevehetően javuljon a lakosság, illetve a vállalkozások ellátottsága. Itt is csak Széchenyi Istvánra utalhatunk, megtanulva tőle, hogy a közlekedés – s ha akkor nem infrastruktúrának is nev ezték – minden megújhodás és a gazdasági élet megújhodásának záloga. A munkaerőállomány képzettsége, összetétele, munkaerkölcse mindinkább elmarad az európai színvonaltól, területi és szakmai mobilitása gyenge. A kormányprogramban foglalt intézkedések fels zínre hozzák bizonyos gazdasági ágazatok és országrészek versenyképtelenségét, gyenge jövedelemtermelő képességét, ennek következtében a rejtett munkanélküliség a nyílt munkanélküliségnek adja át helyét. Olyan kormányzati működés irányába lépünk, ami kiter jed a gazdasági mobilitás erősítésére, az átképzésre és újraképzésre, a munkahelyteremtésre, a munkanélküliséget megelőző oktatási reformra, valamint az átmeneti és tartós munkanélküliség gondjainak mérséklésére. A gazdasági viszonyok változásával mind fon tosabbá válik a társadalmi partnerek közötti konfliktusok megelőzése, illetve enyhítése. A magánvállalkozások elterjedésével a munkavállalóknak és a munkaadóknak mindinkább egymás között kell megállapodniok érdekeik összehangolásáról. Mindez azzal jár, hog y a munkaerőpiaci szabályozásban a korábbi állami feladatok mind nagyobb részét helyi megállapodások veszik át. De éppen e kérdés súlyosságának felismerése késztetett bennünket arra, hogy javaslatot tegyünk a munkaügyifoglalkoztatásügyi jellegű minisztéri um megszervezésére is. A munkavállalók érdekvédelmét – mint minden demokratikus országban – a szakszervezetek látják el. Az utóbbi négy évtizedben nem a dolgozók érdekeit védték a szakszervezetek, de az elmúlt évben megindult ez irányban is a változás. A j övőben a demokratikus szakszervezetek, munkástanácsok és más érdekvédelmi szervezetek szabad alakulását és működését a kormányzat a törvényes keretek között támogatni kívánja. A munkaerőpiachoz kötődő állami szolgáltatások rendszere rendkívül alacsony szin tű. A nemzetközi kapcsolatok rendszertelenek, a munkaügyi folyamatok jogszabályi háttere részben elavult, szükség van ezért a munkahelyi beleszólás, részvétel jogára, a munkavédelemre, új, törvényi alapokra helyezésére és elő kell készíteni egy új érdekvéd elmi és érdekegyeztetési törvényt is. Talán sehol nem kell egy kormányprogram keretében arra rámutatni, és sehol nem kell ezt jobban hangsúlyozni, mint éppen a gazdaságpolitikai résznél, hogy hány olyan kérdés merül fel, amelyik látszólag egymást kizárja v agy egymásnak ellentmond. Mégis úgy gondolom, hogy a kormányzati politika éppen azt jelenti, hogy mindezeknek az egymással látszólagosan ellentétes kérdéseknek megadja az irányítást, megadja akár szakaszosan, akár prioritásban, esetenként a következő lépés re való késztetést, és éppen ezért ami látszólag ellentmondásos vagy egymást kizáró, annak kezelése a kormánypolitika feladata.
