Rendeletek tára, 1945
Rendeletek - 562. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 8.840, M. E. számú rendelete az Országos Szövetkezeti Tanácsról és a szövetkezeteknél közgyűlés tartásáról.
754 562- 3.840/1945. M. E. sz. valamint az Országos Szakszervezeti Tanács kétkét tagjából, a Magyar Parasztszövetség egy tagjából, továbbá a mezőgazdasági, a fogyasztási és a hitelszövetkezeti központok egy-egy kiküldöttjéből kell megalakítani. Az OSzT. tagjai az őket kiküldő szervezet által, új tagnak egyidejű kiküldése mellett, bármikor visszahívhatók. Ilyen, visszahívás hiányában kiküldetésük három évg, első ízben az 1947. évi december hó 31. napjáig tart. (3) Az OSzT. tagjai maguk közül elnököt, helyettes elnököt, két alelnököt, továbbá felitkárt választanak. ^4) Az OSzT. az ügyvitelére vonatkozó szabályokat maga állapítja meg. 2. §. A minisztérum a Budapesti Nemzeti Bizottság által az 1945. évi március hó 7. napján már megalakított Országos Szövetkezeti Tanácsot a megalakításáig visszaható erővel elismeri és ennek folyományaként elrendeli, hogy az OSzT-ot első ízben a már meglévő említett testület jelenlegi tagjaiból kell —• az 1. § rendelkezéseihez igazodó megfelelő kiegészítéssel — megalaM1lani. II. FEJEZET. Az Országos Szövetkezeti Tanács hatásköre. 3. §. (1) Minden szövetkezet a jelen rendelet hatálybalépésétől számított hatvan nap alatt — a jövőben alakuló szövetkezet a cégbejegyzést elrendelő határozat jogerőre emelkedésétől számított hatvan, nap alatt — az OSzT.-nak bejelenteni köteles a szövetkezet cégét és székhelyét. A bejelentéshez az alapszabályokat, a megállapított utolsó mérleg- és eredményszámlát, továbbá az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjainak nevét és lakcímét tartalmazó jegyzéket kell csatolni. (2) A cégbíróság a szövetkezet cégbejegyzését elrendelő jogerős határozatát OSzT.-nak megküldeni. 4. §. Az OSzT. a szövetkezetek működését az alábbi rendelkezések szerint ellenőrzi. 5. §. (1) Az OSzT. valamely tagjával vagy más kiküldöttel képviseltetheti magát bármely szövetkezetnek akár rendes, akár rendkívüli közgyűlésén. A tanács tagjának, illetőleg egyéb kiküldöttjének a közgyűlésen felszólalási joga van. (2) Az előbbi bekezdésben meghatározott jog gyakorlása céljából minden szövetkezet mind a rendes, mind a rendkívüli közgyűlés összehívásáról — a közgyűlés helyének, idejének és tárgyainak közlésiével — az OSzT.-ot a közgyűlést legalább nyolc nappal megelőzően írásban értesíteni köteles. 6. §. Az OSzT. az ellenőrzés érdekében bármely szövetkezettől felvilágosítást kérhet és evégből személyes megjelenésre kötelezheti a szövetkezet igazgatóságának vagy felügyelőbizottságának tagjait avagy a szövetkezete bármely alkalmazottját. 7. §. (1) Az OSzT. ellenőrzési hatáskörében bármely szövetkezetnél felülvizsgálatot tarthat. (2) A felülvizsgálatot az OSzT. által kiküldött ellenőr foganatosítja; ellenőrül az OSzT. tagja is kiküldhető. Az ellenőr mellé hites könyvvizsgálót vagy egyéb könyvszakértőt lehet kirendelni. A felülvizsgálata könyvek, a belső ügykezelés, az üzletvezetés, a mérleg, az eredményszámla és a leltár felülvizsgálatára vonatkozhatik. (3) Az ellenőr résztvehet a szövetkezetnek mind rendes, mind rendkívüli közgyűlésén, a szövetkezet igazgatóságának és felügyelőbizottságának ülésein, azokon fel is szólalhat, szavazati vagy intézkedési jog azonban nem illeti meg. (4) A felülvizsgálat eredményéről az OSzT.-hoz írásbeli jelentést kell benyújtani. 8. §. A 6. §. értelmében szerzett felvilágosítás, úgyszintén a felülvizsgálat eredményéről tett jelentés csak az OSzT. tagjaival, valamint az általa meghívott szakértőkkel, továbbá — a következő § esetében — a vállalat tárgya szerint illetékes miniszterrel közölhető. E tekintetben az OSzT. tagjait és szakértőit, valamint a felülvizsgálatot foganatosító személyeket harmadik személyekkel szemben előzetesen titoktartásra kell kötelezni. A titoktartási kötelesség alól a bíróság vagy ügyészség megkeresésére az OSzT. elnökének meghallgatása után a vállalat tárgya szerint illetékes miniszter adhat felmentést. 9. §. (1) A 6. §. értelmében szerzett felvilágosítás vagy a 7. § értelmében lefolytatott felülvizsgálat eredménye alapján az OSzT. az esetleg felmerült észrevételeket a szövetkezet igazgatóságával közli. Ha az észrevételek nem vezetnek eredményre, az OSzT. az észrevételek érvényesítése céljából a vizsgálat tárgya szerint illetékes miniszternek tesz javaslatot. (2) A miniszter az OSzT. javaslata alapján elrendelheti, hogy az általa is indokoltnak talált észrevételeket az igazgatóság terjessze a legközelebbi közgyűlés elé s szükség esetén elrendelheti azt is, hogy evégből záros határidőn belül rendkívüli közgyűlést hívjon össze. (3) Ha a közgyűlés nem. hoz az észrevételeknek megfelelő határozatot, vagy az igazgatóság a közgyűlést a miniszter rendelete ellenére nem hívja össze, a vállalat tárgya szerint illetékes miniszter az OSzT. elő-