Rendeletek tára, 1945
Rendeletek - 543. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 8.500. M. E. számú rendelete az egyetemek és főiskolák hallgatóinak igazolásáról.
740 543. 8.500/1945. M. E. sz. napon belül az egyetem (főiskola) illetékes karának (osztályának) dékáni hivatalánál igazoló nyilatkozatot beadni. (2) A nyilatkozatban a hallgató ismertetni tartozik politikai magatartását és cselekedeteit, különösen az egyetemek (főiskolák) nyugatra történt kiköltöztetése során vitt szerepét, esetleges nyugatra távozásának okát és visszatérésének körülményeit. (3) Azok az egyetemi (főiskolai) hallgatók, akik tanulmányaikat bevégezték, ha oklevelük elnyerése végett vizsgára jelentkeznek, igazoló nyilatkozatukat a vizsgára jelentkezéssel egyidejűleg tartoznak beadni. (4) A (3) bekezdésben említett hallgatók oklevelüket csak az igazoló eljárási jogerős befejezése után kaphatják kézhez, az igazoló eljárás azonban vizsgájuk letételében nem akadályozza őket. Azok, akiket foglalkozásuknál fogva más igazolóbizottság már igazoló eljárás alá vont, oklevelüket új igazoló eljárás nélkül is megkapják. (5) A (3) bekezdésben említett hallgatókkal szemben az igazoló eljárást soronkívül kell lefolytatni. 3. §. (1) Az igazoló eljárás lefolytatására háromtagú igazolóbizottság illetékes. (2) Minden egyetemi (főiskolai) karon (osztályon) külön igazolóbizottságot kell felállítani Az igazolás alá vont személyek számához mérten egy karon (osztályon) több igazolóbizottság is felállítható. (3) Az igazolóbizottság elnökét az egye* tem (főiskola) sizíékhelye szerint illetékes nemzeti bizottság, —> egyik tagját az egyetemi (főiskolai) tanárok közül az egyetemi tanács, másik tagját pedig saját tanári testületéből az a kar (osztály) jelöli ki, amelynek hallagtói közé az igazolás alá vont hallgató tartozik. (4) Az igazolóbizottságba az illetékes nemzeti bizottság teljes ülésén hozott határozatával beküld egy karbeli (osztálybeli) egyetemi (főiskolai) hallgatót, kinek szavazati joga nincsen, döntés előtt azonban őt is meg kell hallgatni. (5) A (4) bekezdés értelmében beküldött (egyetemi (főiskolai) hallgató igazolása tárgyában a jelen § szerint illetékes igazoíóbizottság az igazoló eljárások megkezdése előtt előzetesen határoz. 4. §. (1) Az igazolóbizottság elnöke az igazolás alá vont egyetemi (főiskolai) hallgatók névsorát az 1-080/1945. M. E. számú rendelet (Rt. 1945. évf. 104. o.) 11. §-a értelmében közhírré teszi, egyúttal pedig az idézett §-ban- említett felhívást kibocsátja. (2) A felhívást meg kell küldeni az igazolás alá vont hallgató lakóházában történendő kifüggesztés végett az illetékes házmegbizottnak is azzal, hogy a lakóház hirdető tábláján nyolc napi időtartamra függessze ki. A házmegbízott a kifüggesztés megtörténtét a felhíváson igazolni és a felhívást az igazolóbizottság elnökének visszaküldeni tartozik. (3) Az egyetem (iskola) székhelyén kívül lakó hallgatókkal szemben folytatott igazoló eljárás során a (2) bekezdés szerinti eljárás mellőzhető. (4) A felhívást az egyetem (főiskola) rektori hivatalánál és az illetékes dékáni hivatalnak hirdetőtábláin is ki kell függeszteni. 5. §. (1) Az igazolóbizottság azokat az egyetemi (főiskolai) hallgatókat, akik ellen bejelentés nem érkezett s akiknek népellenes magatartásáról az igazolóbizottság tagjainak egyike sem tud, illetőleg akikre nézve az igazolóbizottság tagjainak egyike sem kíván tárgyalást, zárt ülésen igazoltaknak jelenti ki. / (2) Azoknak ;az ügyét, akiket az igazolóbizottság zárt ülésen igazolhatóknak nem talált, a bizottság nyilvános tárgyaláson bírálja el s a tárgyalásra az igazolás alá vont személyt és az esetleges bejelentést tevőket azzal a figyelmeztetéssel idézi meg, hogy á tárgyalás távollétükben is meg fog tartatni. 6. §. (1) Az igazolóbizottság a következő határozatokat hozhatja: az igazolás alá vont egyetemi (főiskolai) hallgatót 1. igazoltnak jelenti ki, 2. feddésre ítéli, melyet az ' egyetemi tanács színe előtt kell foganatosítani. 3. az egyetemi kedvezmények élvezéségből legfeljebb négy félévre kizárja, 4. az egyetemről (főiskoláról) meghatározott (négy félévig terjedhető) időre vagy örökre kizárja, 5. az ország összes egyetemeiről (főiskoláiról) örökre kizárja. (2) A 2. § (4) bekezdésében említett végzett egyetemi (főiskolai) hallgatókkal szemben az igazolóbizottság a következő határozatokat hozhatja: az igazolás alá vont személyt 1. igazoltnak jelenti ki, 2. megfeddi, 3. meghatározott (egy évtől három évig terjedhető) időre eltiltja annak a hivatásnakgyakorlásától, melyre a kiadandó oklevél a hallgatót képesíti, 4. végleg eltiltja annak a hivatásnak a gyakorlásától, melyre az oklevél a hallgatót képesíti, (3) Az (1) bekezdés 2—5. pontjaiban és a (2) bekezdés 2—4. pontjaiban említett határozatok következtében az egyetemi (fő-