Rendeletek tára, 1945

Rendeletek - 198. A íöldmívelésiigyi miniszter 1945. évi 33.000. F. M. számú rendelete a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép földhözjuttatásáról szóló 600/1945. M. E. számú rendelet végrehajtásáról. (I. számú végrehajtási rendelet.)

256 138. 33.000/1945. F. M. sz. lenőrzésére Országos Földhivatal szervez­tetik. E Földhivatal élén az ügyvezető igaz­gató áll, akit a tanács tagjai közül a föld­mívelésügyi miniszter nevez ki. Az ügyve­zetői igazgató hatásköre tekintetében a 48. §-ban foglaltakat megfelelően k^ll alkal­mazni azzal, hogy az ügyvezető igazgató feladata az Országos Tanács működéséhez szükséges tudományos és statisztikai adatok egybeállítása is. 61. §. Az Országos Tanács tagjainak a száma kilenc Tagjai közül egy bírói, egy mérnöki képesítésű, kettő pedig gazdasági szakember. E négy tagon felül a további öt tag földigénylő. Az említett szakembereket a földmívelésügyi miniszter nevezi ki. A földigénylőket is ő hívja be, de az öt földigénylő közül kettőt a Földmunkások Országos Szövetsége kijelölése alapján. A Földmunkások Országos Szövetsége köte­les ezért két tagját a jelen rendelet kihir­detésétől számított 3 nap alatt az Országos Tanácsba jelölni. Amennyiben a jelölés az említett idő alatt nem történik meg, a föld­mívelésügyi miniszter erre való tekintet nélkül nevezi ki a tagokat. Amennyiben a tárgyalásra kerülő ügyek száma azt megkívánja, a földmíve­lésügyi miniszter a Tanács keretében több tárgyaló tanácsot alakíthat. 62. §. Alz Országos Tanács feladata az, hogy a 600/1945. M. E. sz. rendelet céljá­nak megvalósítása felett őrködjék, e rende­let végrehajtását elvi vonalon irányítsa. Eme általános feladatkör mellett az Orszá­gos Tanács feladata a R. által hozzáutalt ügyek elintézése különösen: a) döntés az állami birtokok megvál­tása és illetve az ezek felhasználására készí­tett tervezet jóváhagyása kérdésében; b) telepítés céljára megfelelő terület kijelölése (R. 32. §.); c) imintagazdaságok és kísérleti gazda­ságok részére megfelelő terület biztosítása; d) zsidóktól elvett ingatlanok visszajut­tatása, illetve részükre más ingatlanok jut­tatása (R. 46. §.); e) a hanyagul gazdálkodó juttatott ki­mozdítása, az ingatlan újabb juttatása (R. 28. §.); f) ingatlan elvonása a juttatóitól (R. 54. §.); g) a Megyei Földbártokrendező Tanács határozata ellen használt jogorvoslatok vég­ső fokon elbírálása; h) a Megyei Tanácsok működése között az összhang biztosítása; i) a törvény végrehajtásával kapcsola­tos elvi kérdésekben döntés. Az Országos Tanács a hatáskörébe utalt ügyek intézését — ha ez a R.-ben foglalt cél érdekében helyesnek mutatkozik — az illetékes Megyei Tanácsra ruházhatja. 63. §. Az Országos Tanács az elvi kér­désekben hozott döntéseit a hivatalos lap­ban közzé teszi. E döntések az alsóbbfokú végrehajtási szervekre is kötelezők. 64. §. Az Országos Tanács tekintetében egyébként megfelelően alkalmazni kell a jelen 'rendeletnek a következő rendelkezé­seit: fogadalomtétel (?; §.), teljes ülés (50. §.) ? tárgyaló tanácsok (51. §.), a földmívelésügyi miniszter képviselete (53. §.), a soronkívüli ügyintézés (54. ;§.), a tárgyalás nyilvánossága (55. §.), a határozathozatal (56. §•), a tagok tiszteletdíja (57. §.), az iratkezelés (58. §.). A fogadalmat az elnök és az elnökhe­1 lyettes a földmívelésügyi miniszter kezébe teszi le. A teljes ülésre a földmívelésügyi minisztert. mindig meg kell hívni. A tár­gyaló tanács akkor határozatképes, ha a tanács vezetőjén felül legalább öt tag van jelen. VII. FEJEZET. A terrr&lés biztosítása. 65- §'. Mind a Földigénylő Bizottságok, mind a Megyei Tanácsok kötelesek gondos­kodni * arról, hogy a földreform mielőbbi végrehajtása mellett a termelés szempont­jai figyelembe vétessenek. Ezért, ha a felosztásra kerülő ingatlanon a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat a kishaszonbérlők már megkezdték, őket a folyó gazdasági év végéig bérletükből ki­mozdítani nem szabad. Az igényjogosultak a következő gazdasági évtől kezdődően lép­hetnek birtokba, részükre azonban az ingat­lant a többi igényjogosult ingatlanával egy­idejűleg ki kell mérni. A megváltásra kerülő ingatlanrészt, valamint a megváltást szenvedő részére visszamaradó részt úgy kell kijelölni, hogy a gazdálkodást mind a megváltott, mind a megváltás alá nem kerülő részen okszerűen folytatni lehessen. Az esetben, ha a megváltás alá kerülő ingatlanhoz képest kellő számú igényjogo­sult nincs, s az igényjogosultak kielégítése után fennmaradó ingatlant (maradékbirto­kot) mintagazdaság, telepítés céljára, vagy egyéb közérdekű célra még nem lehet fel­használni, a megváltástszenvedő, haszon-­bérlet esetében pedig a haszonbérlő, köte­les ezen az ingatlanon (maradékbirtokon) is a rendes gazda gondosságával tovább gaz­dálkodni mindaddig, amíg a felhasználás tekintetében döntés nem történik. Különös gondot kell fordítani az ingat­lanok felhasználásánál a dohánytermelés folytonosságának a biztosítására. A dohány-

Next

/
Oldalképek
Tartalom