Rendeletek tára, 1945
Rendeletek - 198. A íöldmívelésiigyi miniszter 1945. évi 33.000. F. M. számú rendelete a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép földhözjuttatásáról szóló 600/1945. M. E. számú rendelet végrehajtásáról. (I. számú végrehajtási rendelet.)
254 198. 33.000/1945- F. M. sz. V. FEJEZET. A Megyei Földbirtokrendező Tanácsok. 43. §. A Megyei Földbirtokrendező Tacsot minden megye székhelyén meg kell alakítani. Törvényhatósági jogú városban nem kell külön tanácsot alakítani, mert a Megyei Tanács hatásköre a városi törvényhatóságra is kiterjed. A Megyei Tanács tagjainak száma hét. Ennek keretén belül a tagok közül egy bíró, egy mérnök és egy gazdasági szakember, kettő a Földmunkás Szakszervezet, kettő pedig a megye székhelyén levő Nemzeti Bizottság kiküldötte. A bíró, a mérnök és a gazdasági szakember tagokat a földmívelésügyi miniszter nevezi ki. A szakképesítéshez nem kötött két-két tagot pedig a Nemzeti Bizottsága illetve a Földmunkás Szakszervezet küldi be a Tanácsba. Evégből az egyes megyék székhelyén lévő Nemzeti Bizottság, illetőleg a Földmunkás Szakszervezet köteles a jelen rendelet kihirdetésétől számított 3 nap alatt beküldeni a Megyei Tanácsba azokat, akiket az említett feladatra kijelöl. Ha e határidő alatt a beküldés nem történik meg, a földmívelésügyi miniszter a .földigénylők közül egészíti ki a Megyei Tanácsot. Amennyiben a tárgyalásra kerülő ügyek száma megkívánja, a Megyei Tanács keretében több tárgyaló tanácsot lehet alakítani. A Megyei Tanács elnökének és tagjainak fogadalmat kell tenni. Erre nézve a jelen rendelet 7. §-ában foglaltak szerint kell eljárni. 44 §. A Megyei Tanács hatáskörébe tartozik minden olyan gyakorlati vonatkozású ügyben a döntés, az intézkedés és a rendelkezés, amely az elkobzásra, az állami birtokok kivételével a megváltásra, a juttatásra vonatkozik s a földmíves nép földhözjuttatását közvetlenül — nem elvi vonatkozásban — szolgálja feltéve, hogy az ügy nincs a Községi Földigénylő Bizottságok hatáskörébe utalva. A Megyei Tanács hatáskörébe tartozik különösen: aj az elkobzás tárgyában határozás; b) a felhasználási terv jóváhacvása (kivéve az állami birtokok felhasználására készített tervezetet); ej a Mosztási műszaki munkálatok hitelesítése; d) gondoskodás az ingatlanoknak az egyes juttatoitftak résziére való telekkönyvezéséről; e) kataszteri tiszta jövedelem hiányában a kataszteri tiszta jövedelemnek a szomszédos, vagy legközelebbi kataszteri tiszta jövedelemmel ellátott hasonló minőségű ingatlanok alapulvételével megállapítása (R. 40. §.); f) fizetési halasztás engedélyezése (R. 42. §.); g) a Földigénylő Bizottságok határozatai ellen használt jogorvoslatok elbírálása. A Megyei Tanács az előbb említett kérdésekben — kivéve a jogorvoslatokat —• a Föjdigénylő Bizottság javaslata alapján határoz. 45. §. A Megyei Földbirtokrendező Tanács a megváltás, illetve a felosztási terv jóváhagyása kérdésében — kivéve a R. 13§-a alá eső ingatlanok megváltását, illetve az ezekre készített felhasználási tervet — a felterjesztés beérkeztétől számított 3 nap alatt határozni és arról a Községi Földigénylő Bizottságot értesíteni köteles. Ha a határozatról a fenti határidő alatt a Községi Földigénylő .Bizottság' értesítést nem kap, a tervezet jóváhagyottnak tekintendő és végrehajtható. A Megyei Tanács általános érdekű határozatát a Földigénylő Bizottság közszemlére teszi ki, egyéb határozatát kézbesitteti. A Megyei Tanács elsőfokon hozott határozata ellen a közszemléretételtől, illetve a kézbesítéstől számított nyolc nap alatt jogorvoslatnak van helye az Országos Földbirtokrendező Tanácshoz. 46. §. A Megyei Tanács köteles gondoskodni arról, hogy az egyes községekben a műszaki és gazdasági kérdéseket a földreform végrehajtása folyamán minél kevesebb zökkenővel meg lehessen oldani. Köteles ezért a földreform végrehajtásához szükséges műszaki és gazdasági előfeltételekről gondoskodni. Evégből a Megyei Tanács mérnökszakértő útján szakszerű útbaigazítással látja el a Földigénylő Bizottságokat az ingatlanok eldarabolása, a létesítendő új utak, az esetleges vízlevezetők kérdésében.' A Megyei Tanács gondoskodik arról, hogy a mérnökszakértők a felosztásra kerülő ingatlanokról vázrajzot készítsenek. A Megyei Tanács gazdasági szakértői a vármegyei gazdasági felügyelőség kiküldöttei. 47. §. A Megyei Tanács elnökét a tagok választják saját maguk közül. Helyettesítéséről az elnök maga gondoskodik. A Megyei Tanács elnökének feladata a következő: aj megalakítja a tárgyaló tanácsokat és meghatározza, hogy azok mikor tartsanak üléseket; b) irányítja és ellenőrzi a Megyei Tanács, illetőleg a tárgyaló tanácsok működését;