Rendeletek tára, 1945
Rendeletek - 1152. A vallás- és közoktatásüayí miniszter 1945. évi 66.000. III. V. K. M. számú rendelete állami szociális ösztöndíj létesítéséről.
1152. 66000/1945. V. K. M. sz. 1807 tot, szegénységi, vagy viagyontalansági bizonyítvánnyal igazoltatni nem kell. 7. §. 1. A hadiárva és hadirokkant, /a tanár, illetőleg a tanító gyermeke, valamint annak a szülőnek gyermeke, aki legalább három ellátatlan gyermekről gondoskodik, egy fokozattal nagyobb kedvezményben részesíthető, minit amilyenben előmenetele alapján rlászesíteni lehetne. A vallás, és közoktatásügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben a következőket r.endeli: 1. §. (1) A szegénysorsú tehetséges és szorgalmas egyetemi és főiskolai (akadémiai) hallgatók tanulmányainak rendszeres támogatására állami szociális ösztöndíj (a következőkben ösztöndíj) adományozható. (2) Az ösztöndíjat a vallás- és közoktatásügyi miniszter diákjóléti hivatalok vagy a íőiskolai, illetve akadémiák igazgatóságai útján adományozza. (3) Az adományozásra kerülő ösztöndíjak számát évről-évre a vallás- éjs közoktatásügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértve állapítja meg. Az ösztöndíjat a vallás- (és közoktatásügyi miniszter által megállapított részletekben és a vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint a pénzügyminiszter által egyetértve megállapított olyan összegben fizetik ki, amelyből az ösztöndíjas létfenntartása — esetleges más diákjóléti támogatással együtt — biztosítható. (4) Az ösztöndíjnak I., II. és III. fokozata van, Az I., II. és III. fokozatban juttatható pénzösszegek úgy aránylanak egymáshoz, mint a 4:3:2. 2. §. (1) Az Ösztöndíjat a következő egyetemek, főiskolák (akadémiák) férfi, illetőleg nő rendes hallgatóinak, szigorlóinak és gyakorló tanárjelöltjeinek lehet adományozni. a) A tudományegyetemek, a műegyetem, az agrártudományi egyetem és a kapcsolatos ianárképzőintézetek, b) jogakadémiák, c) a Testnevelési Főiskola, d) a polgári iskolai tanárképző főiskolák, ej az Országos Magyar Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola. f) az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskola, g) az Iparművészeti Iskola V. és VI. évfolyama, h) a Színművészeti Akadémia, 2. A tűzharcosok gyermekeinek különleges kedvezménye .megszűnik. 8. §. Jelen rendelet kihirdetése napján (1945 okt. 31.) lép életbe. A 10.090/1945. VK. M. számú rendelet hatályát veszti. hatályát veszti. Budapest, 1945. évi október hó 27-én. Teleki Géza s. k., vallás- és közoktatásügyi miniszter. i) az Apponyi kollégium és a k) Keleti Kereskedelmi Főiskola, 3. §. (1) Az ösztöndíjban akkor lehet a pályázót részesíteni, ha: a) sem a pályázónak, sem a törvény értelmében eltartására kötelezett hozzátartozójának számottevő vagyona nincs és jövedelme nem elegendő arra, hogy felsőbb.iskoláztatásának tartama alatt tanulmányainak zavartalan folytatását biztosítsa; b) egyetemi (főiskolai, akadémiai) tanulmányi előmenetele általános jeles, vagy legajlább általános jó eredményű; c) magatartása erkölcsi, nemzethűségi és egyetemi (főiskolai, akadémiiai) fegyelmi szempontból kifogástalan. (2) A pályázók közül egyenlő feltételek mellett előnyben kell részesíteni azti, aki: a) hadiárva, hadigyámolt, hadigondozott és hadirokkant, vagy hadirokkant gyermeke; b) középiskolai tanulmányait állami ösztöndíjjal végezte; c) a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelemben tevékenyen résztvett!, s ezt kétséget kizáró módon igazolni tudja; d) szülője szegénységét szegénységi bizonyítvánnyal igazolja. 4. §. (1) Az évenként betöltésre kerülő ösztöndíjas helyekre a vallás- és közoktatásügyi miniszter a diákjóléti hivatalok, a főiskolák és az akadémiák útján pályázatot hirdet. (2) A beérkezett pályázati kérvények adatait az illetékes diákjóléti hivatal — ahol ilyen nincs, a főiskola, akadémia igazgatósága — eredeti okiratok alapján ellenőrzi, a bejegyzések helyességét igazolja és véleményezés végett a diákjóléti hivatal mellett felállított diákjóléti bizottság elé, ahol pedig diákjóléti hivatal szervezve nincs, az igazgatóság, valamint a diákság érdekképviseleti szerveinek kiküldötteiből megalakított vegyes bizottság elé terjeszti. A bizottság javaslattétele után a diákjóléti hivatal (igazgatóság) 1152. A vallás- és közoktatásüayí miniszter 1945. évi 66.000. III. V. K. M. számú rendelete állami szociális ösztöndíj létesítéséről.