Rendeletek tára, 1945

Rendeletek - 1116. Az újjáépítési miniszter 1945. évi 28.260. U. M. számú rendelete az épületek tetőzetének és egyéb szerkezeti részeinek helyreállításáról szóló jogszabályok hatályának a vidéki városokra való kiterjesztéséről.

1116. 28.260/1945. U. M. sz. 1731 megszabhatja és erre vonatkozó rendelkezé­seinek végrehajtását a kölcsön folyósításának előfeltételéül is kikötheti. (2) A kölqsön folyósítása esetében a tu­lajdonos köteles a helyreállítási munkálato­kat haladéktalanul megkezdeni és az ehhez szükséges anyagokról gondoskodni. (3) A (2) bekezdésben meghatározott kö* telezettség teljesítését, valamint a helyreállí­tási munkálatok megfelelő kivitelezését és a kölcsön rendeltetésszerű felhasználását a kor­mánybiztos bármikor ellenőriztetheti. (4) Ha az ellenőrzéssel megbízott szak­közeg megállapítja, hogy a tulajdonos a helyreállítási 'munkálatokat nem kezdte meg vagy az evégből szükséges előkészületeket nem tette meg, avagy nem törekszik a mun­kálatoknak kellő ütemben való folytatásári és a 2. §-ban meghatározott határidőre való elvégzésére, vagy a kölcsönt rendeltetésétől eltérően használja fel, vagy általában a jelen rendelet bármely rendelkezését nem tartja meg, erről az illetékes kormánybiztosi kiren­deltségnek haladéktalanul jelentést tesz. 12. §. (1) A 10. § értelmében a tulajdo­nost terhelő kötelezettségek megszegése vagy elmulasztása esetében a kormánybiztos a kölcsön további folyósítását megszüntetheti és áz esetleg már felvett kölcsön azonnali visszafizetését, valamint az épület hatósági helyreállítását is elrendelheti. Ebben az eset­ben az elsőfokú építésügyi hatóság gondos­kodik a munkálatok elvégzéséről és a szük­séges anyagokról. (2) A kölcsönkötelezvényben is ki kell kötni, hogy ha a kormánybiztos a<z (1) bekez­dés alapján elrendeli a kölcsön visszafizeté­sét, a tulajdonos köteles az addig folyósított hitelösszegeket —• a hitelviszony megszünte­tését kimondó kormánybiztosi határozat kéz­besítésétől számított tizenöt nap alatt — egyösszegben visszatéríteni és az eredetileg kikötött kamat helyett a bíróilag érvényesít­hető legmagasabb kamatot megfizetni. (3) Hatósági helyreállítás esetében az elsőfokú építésügyi hatóság gondoskodik arról, hogy a munkálatok a legtakarékosabb módon végeztessenek el és a költségek a hasonló munkaiatoknál szokásos általános költségszínvonalnak megfelelj éneik. (4) Hatósági helyreállítás esetében a szükséges kölcsönt a tulajdonos helyett, de azt kötelező hatállyal a kormánybiztos jogo­sult felvenni. Az ilymódon felvett kölcsön erejéig a kormánybizitos által aláírt kötelez­vény alapján a hatósági helyreállítás alá eső épületre a R. 10. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint jelzálogjogot kell bekébe­leztetni. A kölcsön feltételei ily esetben is azonosak a jelen rendelet alapján egyébként folyósítható kölcsönök feltételeivel. A rendélet hatálybalépésekor már elvégzett vagy folyamatban lévő munkálatok költse' geinek fedezése. 13. §. (1) Ha a tulajdonos igazolja, hogy a 2. §-ban meghatározott helyreállítási mun­kálatokat hitel igénybevételével a jelen ren­delet hatálybalépése előtt az épület állagá­nak megóvására alkalmas és a kormánybiz­tos errevonatkozó rendelkezéseinek megfe­lelő módon már elvégeztette, vagy a jelen rendelet hatálybalépésekor ilyen módon foly­tatja, ezeknek a munkálatoknak igazoltian fel­merült vállalati összege erejéig a jelen ren­delet 5. §-a szerint az Alaptól kölcsönt igé­nyelhet, feltéve, hogy a közte és a hitelezője között fennálló magánjogi jogviszony nem gátolja korábbi kölcsönének az Alaptól fel­veendő kölcsönből való visszafizetését. Ugyanezek a szabályok irányadók akkor is, ha a helyreállítási munkálatokat a bérlők végeztették el a ltulajdonos terhére, vagy a tulajdonos végeztette el a bérlők által előre kifizetett bérből. (2) A tulajdonosnak ebben az esetben a kölcsön iránti kérvényéhez csatolni kell azo­kat az okiratokat, amelyekből kitűnik, hogy a helyreállítási munkálatokat hitel igénybe­vételével végeztette el vagy folytatja. A kérvényt az elsőfokú építésügyi hatóság fe­lülvizsgálja és igazolja a tetőzetet ért kár mértékét, a helyreállítás megtörténtét vagy folyamatban létét, valamint a vállalati ösz­szeget. A vállalati összeg elbírálásánál a helyreállítás időpontjában érvéinyes anyag­árakat és munkabéreket kell figyelembe venni. (3) A kölcsön iránti kérelem előterjesz­tésére és annak elbírálására egyébként a 6—7. §-ok megfelelően irányadók. (4) A tulajdonos a jelen § alapján fel­vett összeget annak a tartozásnak kiegyenlí­tésére, illetőleg törlesztésére köteles fordí­tani, amely a helyreállítási munkálatok foly­tán keletkezett. 14. §. A kormánybiztos az anyagtíakaré­kosság -érdekében és a munka elősegítése céljából elrendelheti a házak tetőzetének a régitől eltérő szerkezeti helyreállítását. El­rendelheti továbbá az említett célok érdeké­ben <ai szükségesnek megfelelő építkezési módszerek és eljárások alkalmazását. 15. §. (1) Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, a R. 14. §-ához képest kihágást követ el és az ott meghatározott büntetéssel büntetendő az, aki a) <a) 3. §-ban meghatározott nyilatkozat­tételi kötelezettségének "nem, vagy nem a valóságnak megfelelően! vagy nem az előírt időben tesz eleget, 109*

Next

/
Oldalképek
Tartalom