Rendeletek tára, 1945

Rendeletek - 1087. A pénzügyminiszter 1945. évi 121.400. VIL P. M. számú rendelete az általános kereseti adó és a társulati adó alapjának ideiglenes megváltoztatásáról szóló 4.850/1945. M. E. számú rendelet végrehajtásáról.

1087. 121.400/1945. P. M. VII. sz. 1681 6. §, (1) Az arányszámok azt fejezik ki, hogy az adóalanyok havonta általános kere­seti, illetőleg társulati adó és ezek állami pótadója címén havi bevételük (nyers for­galmuk) hány százalékát kötelesek befizetni. (2) Azok az adózók, akik könyvvezetési és nyilvántartási kötelezettségeiknek eleget tesznek, az arányszám alkalmazásánál alapul szolgáló nyers bevételüket ezeknek a köny­veknek és feljegyzéseknek alapján mutathat­ják ki. Azoknál az adózóknál pedig, akiknek a nyerjs bevétel pontos megállapítására al­kalmas feljegyzésük nincsen, nyers bevétel­nek a forgalmi adóköteles bevételeket (a tárgyhónap forgalmi adóalapját) kell tekin­teni és ezekhez a forgalmi adó alól mentes bevételi összegeket is hozzá kell számítani. (3) Azok az adóalanyok, akikre sem cso­portos, sem egyéni arányszám még megálla­pítva nincs, havj befizetéseiket az* arány­szám megállapításáig ,a következő arányszá­mok szerint kötelesek teljesíteni: a) az általános kereseti adó alanyainál az arányszám általában 3%, az 1940:XXII. te. 21. § (8) bekezdése alá eső ügynököknél, illetőleg ügynöki jövedelmeknél, továbbá bizományosoknál 13°/o; b) a társulati adó alanyai körében; aa) az 1940 :VII. te. 21. § 1, pontja (Uta­sítás 90. §) alá eső vállalatoknál 3.5%, bb) az 1940:VII. te. 21. § 2. és 3. pontja (Utasítás 91—92. §) alá eső vállalatoknál 3.2%. . * (4) Az arányszámok mértéke mindaddig változatlan marad, amíg azt a pénzügymi­niszter saját elhaJtároziásából vagy az adó­alany kérelmére meg nem változtatja. 7. §. (1) Abban az esetben, ha a R. 2. §-ának (3) bekezdése értelmében a befizetett havi összegek bevallás szükségességlélnek hiányában véglegesekké válnak, az így meg­állapított adó a rendes szabályok szerint az első fokon kivetett és felebbezéssel meg nem támadott adó jogi természetével bír. Ebből következik egyebek között az is, hogy az adófefczólamlási bizottság a K. H. Ö. 39. §-ának (2) bekezdésében részére biztosított adóemelési jogot ezekben az esetekben is gyakorolhatja.. (2) A pénzügyminiszter az 1940: VII. te 35. §-án (Utasítás 116. §) alapuló azt a jogát, hogy a társulati adó új kivetését rendelheti el, a R. 2. §-ának (3) bekezdése alapján elő­írt 'társulati adónál fizetési meghagyás hiá­nyában az adóév végétől számított két év alatt gyakorolhatja. Alaki jogi rendelkezések. 8. §. (1) A fenti rendelkezések alapján az adóalany köteles minden hónap 15. nap­Magy. Rend. Tára, 1945. VII—XII. i. jáig a tiszta jövedelem vagy arányszám sze­rint, járó adót az illetékes községi elöljáró­ságnál (városi adóhivatalnál, Budapesten a kerületi adószámviteli osztálynál) befizetni. (2) A befizetés céljára az adóalanyok rendelkezésére pirojs nyomású postatakarék­pénztári befizetési lapot kell kiszolgáltatni. Személyes fizetés esetén az adóíven, vagy ennek hiányában az adónyugtán az adó­pénztár a fizetett összeg mellé ,,E" (előleg) jelzést alkalmaz, s ezt a jelzést mind a nap­lóban, mind a főkönyvi lapon feltünteti. (3) Addig, míg a piros nyomású posta­takarékpénztári befizetési lapok rendelke­zésre nem bocsáthatók, a befizetés a rendes po|statakarékpénztári befizetési lapok útján teljesítendő és az „Értesítő lap" felső részén az „E" jelzést maga az adóalany köteles fel­tüntetni. (4) A községi elöljáróság (városi adó­hivatal, kerületi adqszámviteli osztály) a havi befizetéseket a főkönyvi lapon bevétel­ként elkönyveli, ha pedig az illető adóalany­nak főkönyvi lapja még nincs, e célból ré­szére főkönyvi lapot nyit. Tekintettel erre, figyelmeztetem az adóalanyokat, hogy posta­takarékpénztári befizető lapon történő adó­fizetés esetén nevükön és lakhelyükön kívül foglalkozásukat és üzlethelyük címét is pon­tosan tüntessék fel. (5) Az adóalany az adó kiszámításának módját a jelen rendelet 4. §-ának korlátai között minden év kezdetén szabadon választ­hatja (tiszta jövedelem vagy arányszám), de a választott mód az adóév végéig terjedő időszakban már csak az illetékes állami adóhivatal (adófelügyelőjség) előzetes enge­délyével változtatható meg. 9. §. Minden esetben, amikor a pénzügy­miniszter a szakmai érdekeltség meghallga­tásával csoportos arányszámot állapít meg, a szakmai érdekeltség kötele^ saját tagjait erről írásban értesíteni s a tagok ezt az ér­tesítést két évig megőrizni kötelesek. 10. §. (1) A jeleawrendelet megjelenésé­től számított nyolc napon belül tartozik a forgalmi adóhivatal a forgalmi adóalanyok­ról azok nevének, foglalkozáisának, lak- és telephelyének feltüntetésével kimutatást ké­szíteni s azt a községi elöljáróságnak (városi adóhivatalnak, kerületi ádószlámviteli osz­tálynak) átadni. (2) A községi elöljárójság (városi adó­hivatal, kerületi adószámviteli osztály) kö­teles a kimutatást azonnal átvizsgálni és az új adóalanyokról főkönyvi lapot és névmu­tatót kiállítani. 11. §. (1) A forgalmi adólerové<s ellen­őrzésére hivatott közegek az ellenőrzés so­rán azt is vizsgálni tartoznak, hogy az adó­106

Next

/
Oldalképek
Tartalom