Rendeletek tára, 1945
Rendeletek - 1028. A népjóléti miniszter 1945. évi 22.311. N. M. számú rendelete a vak katonák számbavételéről.
1028. 22.311/1945. N. M. sz. 1531 a Magyar Szaibadszakszervezetek Szövetsége (Szakszervezeti Tanács), egyharmadrészét pedig iaz illető intézetet fenntartó munkaadó (munkaadók) küldik ki. Az intézőbizottságnak sem lehet tagja az, aki a 3. § értelméiben önkormányzati tag nem lehet. (5) Az intézet elnökét (alelnökét, illetőleg alelnökeit) működésének tartalmára (jelen § (2) bekezdése) az intézőbizottság választja, még pedig az intézetnél biztosításra kötelezettek sorából. (6) Az intézőbizottság működésének idejűin (jelen § (2) bekezdése) gyakorolja mindazokat a jogokat, laimielyelk az illető intézet kormányzatát a hatályos jogszabályok, valamint a jelen rendelet alapján megilletik. 5. §. Az 1. § (1) bekezdésében felsorolt intézetek önkormányzata 1. a betegségi biztosításban rendszeresített természetbeni szolgáltatások nyújtását — ideértve a kórházi ápolást is — engedélyezheti olyan biztosítottak és családtagjaik részéire is, alkik igazolják, hogy az igény jogosultságra vonatkozó feltételeknek (fj.SOO/ 1935. M. E. számú rendelet (Rt. 1935. évf. 271. o.) 10. és 19. §-a, 7.200/1942. M. E. számú rendielet (Rt. 1942. évf. 2844. o.) 9. és 11. §-a a munkaviszony fennállása tekintetében háborús kártételek, vagy elháríthatatlan háborús akadályoztatás miatt nem. tudnak megfelelni; 2. a nyugbérbizltlosítási ágat terhelő szolgáltatások (nyugbérek) további fizetését a nyugbéresek jelentkezésétől, illetőleg jogosságának igazolásától teheti függővé. 6. §. A jelen rendeletben az ennek hatálya alá eső intézetek alkalmazottaira nézve foglalt rendelkezések kizárólag a szóbanlevő intézetek költségére foglalkoztatott alkalmazottakra vonatkoznak; érintetlenül maradnak tehát a hatályos jogszabályoknak azok a rendelkezései, amelyek szerint a szóbanlevő intézetek kezeléséről az intézeteket fenntairitó munkaadók saját közegeikkel és saját költségükön gondoskodnak. 7. §. A jelen rendelet kihirdetésének napján (1945 szept. 12.) lép hatályba. Budapesten, 1945 szeptember 5-én. Dr. Molnár Erik s, k. népjóléti miniszter. 1028. A népjóléti miniszter 1945. évi 22.311. N. M. számú rendelete a vak katonák számbavételéről. Valamennyi városi és vármegyei törvényhatóság első tisztviselőjének, Budapest székesfőváros polgármesterének, Székhelyeiken. Az első és második világháborúban megvakult katonák (vak hadirokkantak) szociális Védelme, iskolai és ipari átképzése ügyében hatékonyabb intézkedést kívánok folyamaltba tenni. Hogy az intézkedésemet minél előbb megtehessem — addig is, míg a hadigondozottak tervezett országos összeírása végrehajtható lesz -— a vak katonák s'zlámb a vételéroU 'sürgősen gondoskodnom kell. Erre való utalással felhívom, hogy a jelen rendeletem vételétől számított 30 napon belül tegyen jelentést az illetékességi területén található és hadigondozási igazolvánnyal kellően ellátott vak hadirokkantakról. A kimutatásba fel kell venni az illető személyi adatait (születési év, hó, nap),, állománytestét amelyhez tartozott, fogyatkozásának (vakságának) a hadigondozási iga-: zölványán feltüntetett megjelölését (kórisme), családi állapotát, gyermekei számát, előző (megvakulása előtti) polgári foglalkozását, vagyoni viszonyait, nemkülönben azt> hogy rokkantjáradékán, vaksági pótdíján s a belügyminisztériumtól korábban nyert 100—100 pengős jhiaví mozirészesedésen felül minő társadalmi -vagy egyházi segélyben részesül. Jelenteni kell azt is, hogy iskolai, ipari átképzésben mikor részesült, s amennyiben ez nem történt volna, a tervbevett iskolai, ipari átképzésben államköltségen részt kiván-e venni? A beérkezendő adatok egybevetése után leszek abban a helyzetben, hogy a vak katonák , jog- és érdekvédelme, úgyszintén további szociális gondozása ügyében hatékony intézkedést tehessek, éppen azért számítok a hatóságok megértő támogatására. Budapesten, 1945 szeptember hó 7-én. A miniszter rendeletéből: Dr. Újhelyi Szilárd s. k„ m'tiiszteri osztályfőnök-