Rendeletek tára, 1945
Rendeletek - 980. A közellátásügyi miniszter 1945. évi 21.800 K. M. számú rendelete az öblösüvegáruk és tükrök, valamint a porcellán-, fayence- és kőagyagáruk legmagasabb nagy- és kiskereskedői eladási árának megállapításáról.
980. 21.800/19történt, az áru távolsági fuvarozásával kapcsolatban felmerült nem vasúti fuvarozási költségeknek 10°/ok al növelt összege a 2. § szerint megállapított eladási árhoz külön tételként hozzászámítható. 5. §. Nagykierskedő a közvetlenül fagyasztó részére történő eladásnál a 3. § alapján kiszámított beszerzési árhoz bruttó haszon címén aminak legfeljebb a melléklet C) rovatában;feltüntetett százalé k át számíthatja hozzá. Nagyfogyasztók (gyógyszertárak, letöltők stb.) részére történő eladásnál az így kiszámított árból legalább 10% engedmiéinyt kell nyújtani. 6. §. (1) A rendelet hatálya alá tartozó cikkek forgjaiombiahozaltalával foglalkozó kereskedők kötelesek iá rendelet hatálybalépésétől számított 8 napon belül a jelen rendelet alapján kiszámított új eladási árakat életbeléptetni. (2) Valamely árucikk beszerzési árának megváltoztatása esetién az utánpótlási ár alapján kiszámított új eladási ár a raktáron levő azonos, cikkekre azonnal alkalmazható. Amennyiben az újonnan beszerzett áru ára alacsonyabb, mint a már raktáron levő árué, az árunak újonnjani kiszámított aüacsonyabb eliadási árát a régebben beszerzett cikkre is alkalmazni kell. (3) A beszerzési ár megváltozásának tekintendő belföldi beszerzés esetén a belföldi előállítók eladási árainak (szorzószámának) a közellátásügyi miniszter által történt megváltoztatása, külföldi beszerzés esetéb a külföldi eladó által számlázott új ár, amelyről a kereskedő — írásban — közvetlenül vagy az érdekképviselet útján közvetve, tudomást szerez. (4) Korábbi beszerzés folytán raktáron lévő és jelenleg be nem szerezhető áru utánpótlási árának megállapításánál a legutolsó beszerzési ár figyelembevétele mellett az a szorzószám érvényesíthető, amelyet ai közellátásügyi miniszter a szóbanlévő vagy hasonló cikkre az előállítóknak engedélyezett. (5) Amennyiben a vevő megrendelésére előleget adott, a szállításkor érvényes magasabb utánpótlási ár csak aiz előleggel nem fedezett rendelési összegre érvényesíthető. 7. §. A jelen rendelet kihirdetésének napján (1945. nov. 21.) lép hatályba; ezzel egyidejűleg a 14.600/1943. K. M. számú rendelet hatályát veszti. Budapest, 1945. évi november hó 12-én. Rónai Sándor s. k. közellátásügyi miniszter. i. ys. M- ÍSZ. 1465 Melléklet a 21.800/1945. K. M. sz. rendelethez. KIMUTATÁS az öblösüvegáruk és tükrök, valamint porcellán-, fayence- és köagyagáruknál felszámítható bruttó haszonszázalékokról. I. öblös üvegáruk és tükrök: A B C <a « 03 o • M m q> a> i£ •* K S t*. * 55 Sí 'S £• oj -S to bruttó haszon ol a % % 1. Árucsoport: babos, ízes, befőttes és uborkásüvegek, aludté jes köcsögök ési petróleumlámpa csövek . 35 40 75 2. Árucsoport: a) csomagolási üvegáru (a kozmetikai üvegek, tégelyek és cseppentőüvegek kivételével); b) idényáruk (a patent befőttesüvegek kivételével); c) préselt poháráruk; d) sámia és mattszegélyes poháráruk e) közönséges hitelesített vendéglői üvegáruk, poharak, korsók, fonott demijonok, palackok; /) fúvott üvegáruk (a lopók és a tölcsérek kivételével; g) pertólietum-világítási üvegáruk; h) megmunkálatliatn (császoliatlan) belföldi és külföldi gyártmányú tükrök, továbbá minőség- és megmunkálásra való Itekintet nélkül, a 33X51 cm, valamint 39X60 cm méretű tükrök ......... 36 45 82 3. Árucsoport: a) kozmetikai üvegáruk, tégelyek és cseppentő-üvegek; b) patent befőttes üvegek; c) préselt üvegkészletek, ítá- ^ lalk, likőrkészleteik, minden megmunkálás nélkül; d) matt csiszolt készletáruk; ej lopók, tölcsérek; /) tűzálló üvegáruk; g) hidegen festett üvegáruk; h) megmunkált belföldi és külföldi gyártmányú tükrök »• 38 50 88