Rendeletek tára, 1945
Rendeletek - 772. A földmívelésügyi miniszter 1945. évi 71.700. F. M. számú rendelete a nemzeti ellenállásban és a németellenes szabadságharcban kimagasló érdemeket szerzett ingatlantulajdonosok által a 600/1945.M. E. számú rendelet 15. §-& alapján előterjeszthető kérelmek határidőhöz kötéséről.
1122 772. 71.700/1945. F. M. sz. véleményeit a tanulmányi bizottság utján terjeszti a miniszter elé. (9) A Tanács ülésének jegyzőkönyvét a Tanács titkára vezeti és az elnöktől az ülés megnyitásaikor kijelölt két tag hitelesíti. (10) A Tanács ülései nem nyilvánosaik, azokon azonban a földhiívelésügyi miniszter bármikor megjelenhetik és saját előadásában a (2) bekezdés alapján egyébként nem tárcrvalható ügyet is napirendre tűzethet. Ugyancsak megjelenhetnek az ülésen a földművelésügyi minisztérium gazdasági szakoktatási főosztályának tagjai is, akiknek azonban sem tanácskozási, sem szavaziatti joguk nincsen. 11 §. (1) A tanulmányi bizottság <a szükséghez 'képest tartja üléseit. Az ülés idejét és napirendjét a Tanács ügyvezető-alelnöke, mint a bizottság elnöke, akadályoztatása esetén a főelőadó állapítja meg és a bizottság tagjait az ülésre — ezt legalább 5 nappal megelőzően — hívja meg. A fontosabb javaslatok szövegét a meghívóval együtt bocsátja a tagok rendelkezésére. (2) íAte előző § (2)—(10) bekezdésének rendelkezéseit értelemszerűen a tanulmányi bizottságra vonatkozóan is alkalmazni kell azzal, hogy a bizottság ülésén, a Tanács elnökét is ugyanaz a jog illeti meg, mint s minisztert. 12. §. (1) A sziaikosztály a szükséghez képest tartja üléseit. Az ülés idejét és annak napirendjét a szakosztály elnöke állapítja meg és a szakosztály tagjait az ülésre idejében meghívja. (2) Az iskolánkívüli oktatási szakosztály .ülésein a gazdasági rádióelőadások ügyeit a földmívelésügyi minisztérium gazdasági szakoktatási főosztálya iskolánkívüli gazdasági szakoktatási ügyosztályának olyan előadó jiai is előterjesztheti, aki a Tanácsnak nem tagja. Ezt az előadót az általa előterA nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmives nép földhöz juttatásáról szóló 600/1945. M. E. számú rendelet (Rt. 1945. évi 55. o.) 5Í. §-ában nyert felhatalmazás állapján a következőket rendelem: 1. §. Azok az ingatlantulajdonosok, akik a nemzeti ellenállásban és a németellenes szabadságharcban kimagasló érdemeket szejesztett ügyekben tanácskozási jog illeti meg. (3) A szakosztály elnöke esetről-esetre határozza meg a szakosztályhoz utalt ügyek tárgyalási módját is. 13. <§. (1) A! Tanács ügyvitelének gyakorlati lebonyolítását a Tanács irodája végzi. Az iroda vezetője a Tanács titkára, aki ebben a vonatkozásban az ügyvezető-alelnök helyettese. (2) A Tanács titkára végzi a Tanács fo- galmazási munkáit, gondoskodik a Tanácshoz érkezett ügy darabok iktatásáról, valamint ügyel arra, hogy az ügydarabok és a Tanács irattára a vonatkozó közigazgatási szabályoknak megfelelően kezeltessék. Ugyancsak ő gondoskodik a Tanács irodahelyiségeinek, felszerelésének és bútorzatának rendbentartásáról, megőrzésérői, lel- \ tarozásáról és pótlásáról. f (3) A titkárnak megfelelő irodai segéd- ; személyzet áll rendelkezésére. / 14. §. (1) A Tanács a földmívelésüp'vi j minisztérium költségvetésében megállapított hitelkeret terhére állandó havi ellátmány-' ban részesül. Ezt az ellátmányt terhelik az j elnök, az ügyvezető-alelnök, a főelőadó és a titkár tiszteletdíjai, valamint a Tanács tag- í jait megillető kiküldetési illetmények, továbbá a Tanács dologi szükségletei, végül az irodai segédszemélyzet illetményei és a Tanáccsal kapcsolatos egyéb kiadások. (2) Az ellátmány terhére az ügyvezetőalelnök utalványoz, míg a pénztárt a titkár kezeli. 15. §. Ez a rendelőt 'kihirdetésének napján (1945 aug. 10.) lép hatályba. Budapesten, 1945 július 28-án. A miniszter helyett: 5. Szabó Ferenc s. k. államtitkár. reztek, az igénybevétel alóli mentesítés iránt a 600/1945. M. E. számú rendelet 15. §-ára alapított és az 5.600/1945. F. M. számú rendelet 9- §-ának megfelelően felszerelt kérelmeiket legkésőbben a jelen rendelet hatálybalépésétől számított 15 napon belül terjeszthetik elő a nemzetgyűlés Politikai Bizottságánál. 772. A földmívelésügyi miniszter 1945. évi 71.700. F. M. számú rendelete a nemzeti ellenállásban és a németellenes szabadságharcban kimagasló érdemeket szerzett ingatlantulajdonosok által a 600/1945.M. E. számú rendelet 15. §-& alapján előterjeszthető kérelmek határidőhöz kötéséről.