Rendeletek tára, 1945

Rendeletek - 644. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 10.490. M. E. számú rendelete az elhagyott javak kormánybiztosáról és a kormánybiztosság elnöki tanácsáról.

644. 10 490/1945. M. E. sz. 931 akik nem háborús távollevők igazolják, hogy a vállalatnak a termelés rendjébe állítása tekintetében eddigi működésük aggály talián és személyi megbízhatóságuk, valamint szak­értelmük alapján a vállalat vezetésében való részvételük indokolt, a kormánybiztos mel­lőzheti a vállalat bérbeadását és csak ellen­őrzés céljából rendel ki vagyonkezelőt. (2) Ha valamely jogi személy vállalata elhagyottnak tekintendő, a kormánybiztos a szükséghez képest, közérdekből ia jogi sze­mély távollevő igazgatósági és felügyelő­bizottsági tagjai vagy ügyvezetői helyett új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat, illetőleg ügyvezetőket nevezhet ki, akiket tisztüktől bármikor felmenthet. (3) A háborús távollevő gondnokát — ennek indokolt kérelmére — a kormánybiz­tos a jogi személy igazgatóságába vagy fel­ügyelőbizottságába kinevezheti, ha a gondno­koltat is megillette ilyen tagság joga. (4) A háborús távollevő gondnoka a kor­mánybiztosnak a jelen §-ban említett intéz­kedései ellen nyolc nap alatt felszólalással élhet az Elnöki Tanácshoz. 22. §. A kormánybiztos aiz elhagyott ja­vak közül a termelés rendjébe be nem állí­tott kész és félkész gyártmányokat, nyers- és segédanyagokat közérdekből a termelés cél­jára értékesítheti; erre a háborús távollevő gondnoka is tehet javaslatot. 23. §. A háborús távollevőt! megillető jövedelmeket a kormánybiztos a gondnok kezéhez folyósítja. A gondnok mind e jöve­delmek, mind a háborús távollevő egyéb va­gyona és jövedelme, nemkülönben az előző § értelmében értékesített javak ellenértéke tekintetében az 1877 :XX. törvénycikk V. fejezetének a vagyonkezelésre nézve megha­tározott rendelkezései szerint jáír el. A kor­mánybizos a gyámhatóság által kezelt javak felett közérdekből a gyámhatósági vagyon­kezeléstől eltérő módon rendelkezhetik. Kormánybiztosi megbízattak kirendelése. 24. §, )Atz egyes vármegyék es törvény­hatósági jogú városok területére kiterjedő illetékességgel a kormánybiztos a szükséghez képest megbízottakat rendel ki, akiknek ha­tásköre a következő: a) az; elhagyott javak felkutatása; b) a bejelentési rendeletben 1 és az uta­sításban, valamint a jelen rendeletben meg­állapított bejelentési kötelezettség teljesíté­sének ellenőrzése; c) az elhagyott javak megóvása érdeké­ben szükséges biztosítási intézkedések foga­natosítása; d) a háborús távollevők gondnokainak és az elhagyott vállalatokhoz kirendelt va­gyonkezelőknek ellenőrzése; e) a jelen rendelet 26. íjában meghatá­rozott intézkedések megtétele az elhagyott lakberendezési tárgyak használatbaadása tár­gyában a kormánybiztos: által meghatározott hatáskörben; f) az elhagyott javak tulajdonosaiként jelentkező személyek birtokbahelyezése tár­gyában a kormánybiztos által meghatározott g) a kormánybiztos által hatáskörükbe utalt egyéb ügyek intézése a kormánybiztos rendelkezésiéi alapján. Az elhagyott lakberendezési tárgyak használafb aadása. 25. §. (1) Az elhagyott lakberendezési és felszerelési tárgyak használatbaadása a kormánybiztos hatáskörébe tartozik. Ezek­ben az ügyekben a háborús távollevő gond­nokát csak a 26. § (2) bekezdése és a 27. § (1) bekezdése értelmében felszólalási jog illeti meg. (2) A háborús viszonyok következtében kárt szenvedett, rászoruló személyek igény­lési kérelmeiket Budapesten közvetlenül a kormánybiztoshoz, vidéken a területileg il­letékes kormánybiztosi megbízotthoz nyújt­hatják be. 26. §. (1) A kormánybiztos rendeletben szabályozza a 25. §-ra alapított igények el­bírálásának módját és a kormánybiztosi megbízottaknak az ingóságok használatbar adására vonatkozó hatáskörét és eljárását. (2) A kormánybiztosi megbízott határo­zata ellen halasztó hatályú felszólalásnak van helye a kormánybiztoshoz; a felszólalás a határozat kézhezvételétől számított nyolc nap alatt terjesztendő elő a kormánybiztosi megbízottnál. (3) Mind a kormánybiztos, mind a kor­mánybiztosi megbízottak az igénylésnek el­bírálásánál vizsgálni kötelesek, hogy az igénylő a háborús viszonyok következtében kárt szenvedett személy-e és az igényelt lakberendezési és felszerelési ingóságok használatára valóban rászorul-e. 27. §. (1) A kormánybiztosnak a 25. § vagy 26. § alapján hozott akár első-, akár másodfokú határozata ellen annak kézbesí­tésétől számított nyolc nap alatt felszóla­lásnak van helye. (2) A felszólalás folytán a kormánybiz­tos a népjóléti miniszter kiküldöttjének közreműködésével az ügyet felülvizsgálja és annak eredményéhez képes határozatát fenntartja, módosítja vagy hatályon kívül helyezi. Az elhagyott ingatlanok és a külön szabá­lyok alá nem vont egyéb elhagyott vagyon­tárgyak. 28. §. (1) A kormánybiztos az elhagyott ingatlanoknak, valamint a jelen rendele t­59*

Next

/
Oldalképek
Tartalom