Rendeletek tára, 1945

Rendeletek - 55. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 667. M. E. számú rendelete a háborús bűnösök és népellenes bűncselekményt elkövető honvédegyének közigazgatási úton való lefokozásáról és a honvédség kötelékéből való kicsapásáról.

64 55. 667/1945. M. E. sz. sz. rendelet (Rt 1942. évi. 2775. o.) végre­hajtása (tárgyában kiadott 70.000/ELn, (22) 1942. H. M. számú rendelet (Rt. 1942. évi 3164. o.) 9. §-ának rendelkezései a jelen ren­deletben foglalt eltérésekkel irányadók. 17. §. A jelen rendeletben foglalt igény­jogosultság megállapítására 'Irányadó bead­vány, jegyzőkönyv, az igény jogosultság el­nyerése céljából kiállított okirat illeték­mentes. 18. §. Állami vagy önkormányzati al­kalmazásnál egyenlő feltételek esetén a jelen rendelet alapján nemzeti gondozási díjra jogosult személyt előnyben kell része­síteni. 19. §. Az állam, a törvényhatóságok és községek, továbbá az ezek kezelése alatt álló alapítványok és alapok részére, valamint az állam, a törvényhatóság és községek mező­gazdasági, erdészeti, bányászati, ipari, keres­kedelmi, közlekedési és egyéb vállalatai ré­szére történt szállításoknak és munkálatok­nak odaítélésénél a jelen rendelet alapján nemzeti gondozási díjban részesülő szemé­lyeket egyenlő feltételek esetén más aján­lattevőkkel szemben előnyben kell része: sáteni. 20. §. Hasznothajtó jogosítványok ki­adásánál több pályázó esetében, ha a pályá­zók között jelen rendelet alapján igényjogo­sult személy is van, utóbbit a többi pályá­zókkal szemben előnyben kell részesíteni. 21. §. Az állami, törvényhatósági, köz­ségi és felekezeti középiskolákban és közép­fokú iskolákban legalább általános ,,jó" tanulmányi eredményt elért olyan sizemélyt, aki jelen rendelet alapján nemzeti gondo­zási díjban részesül, tekintet nélkül az illető iskolára megállapított tandíj mentességi szá­zalékra, a teljes tandíjmentesség és az összes mellékdíjak alól mentesség illeti meg. Ezt a rendelkezést alkalmazni kell egye-" temek és más főiskolák rendes hallgatóira is, feltéve, hogy a tandíjmentesség szem­pontjából kötelező kollokviumokat a nem­zeti gondozási díjra jogosult jeles eredmény­nyel kellő időben leteszi, az egyetemi, vagy főiskolai bölcsésztudományi karokon pedig a tanárvizsgálati szabályzatokban meghatá­rozotti határidőben az előírt vizsgákat kellő időben sikeresen leteszi. 22. §. Annak, aíkinek nemzeti gondozat díjra vonatkozó igény jogosultsága jogerősen megállapítást nyert, kívánatra a Nemzeti Gondozó Bizottság évről-évre megújítandó „Nemzeti Gondozási Igazolvány"-t ad ki, mely tartalmazza az igényjogosult nevét, foglalkozását, állását, lakcímét és a nemzeti gondozási díj összegét.­23. §. Amennyiben a cselekmény súlyo­sabb büntető rendelkezés alá nem esik, ki­hágást követ el és 60 napig terjedhető elzá­rással és 8.000 P pénzbüntetéssel bünte­tendő az a személy, aki a jelen rendeleten alapuló nemzeti gondozási díj megállapítá­sára, folyósítására, megszűnésére, vagy ösz­szegére kiható körülmény tekintetében ada­tokat elhallgat, tudva valótlan adatat szol­gáltat, vagy az eljárásban közreműködő személyt ilyen adatra vonatkozóan téve­désbe ejt.' A kihágás miatt az eljárás a közigazga­tási hatóságnak, a rendőrség működési terü­letén pedig a rendőrségnek, mint rendőri büntetőbíróságnak hatáskörébe tartozik. Az 1929. évi XXX. te. 59. §-a 1. bekezdésének 3. pontja alkalmazásában szakminiszternek a népjóléti minisztert kell tekinteni. 24. §. A nemzeti gondozási díj kiutalá­sát az illetékes adóhivatalok útján a pénz­ügy igazgatóság ellenőrzi. A szabálytalanul kiutalt nemzeti gondozási díj összegét a pénzügyigazgatóság annak terhére, aki a ki­utalást elrendelte, térítményként előírni kö­teles. A pénzügyigazgatóság e tárgyban ho­zott határozata ellen a kézbesítéstől számí­tott 15 nap alatt fellebbezésnek van helye a pénzügyminiszterhez, aki a népjóléti mi­niszterrel egyetértve határoz. 25. §. A jelen rendelet végrehajtásáról az érdekelt miniszterekkel egyetértve a nép­jpléti miniszter külön rendelettel gondos­kodik. 26. §. Ez a rendelet a kihirdetés napján (1945. május 8.) lép hatályba. D ebrecenhen, 1945. évi március hó 20- án. Miklós Béla s. k. minálsztepeinök. 55. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 667. M. E. számú rendelete a háborús bűnösök és népellenes bűncselekményt elkövető honvédegyének közigazga­tási úton való lefokozásáról és a honvédség kötelékéből való kicsapásáról. I. §. Mindazokat a honvédegyéneket, akik a 81/1945. M. E. sz. rendelet (Rt. 1845. évf. 17. o.) intézkedéseihez képest háborÉe bűnösöknek minősülnek, illetve népellenee

Next

/
Oldalképek
Tartalom