Rendeletek tára, 1944

Rendeletek - 242. A m. kir. belügyminiszter 1941 évi 409. számú rendelete, a hadműveleti területekre vonatkozó közigazgatási szabályok tárgyában kiadott 1.500/1944. M. E. számú rendelet egyes rendelkezéseinek értelmezéséről.

/ 80é 242. 409/1944. B.M.«s. abban az esetben, ha a hadműveletek miatt a minisztérium & 3 hadműveleti terület között az Összeköttetés-megszakad*. Tekintettel arra, hogy a közigazgatási ügyekben az egyes minisztereket megillető ügyintézési hatáskört a minisztérium sem nz 1.440/1944. M. E. számú rendelettel, sem más rendelettel a kormánybiztosra ezideig nem ruházta át, ez a hatáskör ezidŐ­fizérint a hadműveleti területté nyilvánított területen is az egyes minisztereket illeti meg mindaddig, amíg a minisztérium az át­ruházás tekintetében nem rendelkezik, illetőleg, amíg a minisz­térium és a hadműveleti terület között az összeköttetés meg nem szakad. Ehíhez képest minden olyan konkrét közigazgatási ügyben, amelynek elintézése a fennálló jogszabályok szerint akár első­fokon, akár feUebbvitel során valamely miniszter hatáskörébe tartozik, a határozathozatal ezidőszeririt a különleges közigaz­gatási szabályok hatálya alatt álló területen is a minisztert illeti meg. Ebből következik az is, hogy az 1.500/1944. M. E. számú rendelét 8. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés ezidő­szerint szintén nem nyer alkalmazást, hanem a rendőri büntető­bíráskodást harmadfokon a belügyminjszterj illetőleg a kihágási jtanáes gyakorolja. Az a körülmény, hogy a minisztérium az egyes minisztereket megillető ügyintézési hatáskört a most elmondottak szerint ezideig nem ruházta át a kormánybiztosra, természetesen nem akadálya annak, hogy a kormánybiztos az 1.500/1944. M. E. számú rendelet 4. §-ában részére biztosított hatáskörében az ott felsorolt ideg­lenes alkalmazásokról az alkalmazottak létszámában beállott hiányok átmeneti pótlása céljából gondoskodjék, e mellett viszont p megüresedett állásoknak a rendes szabályok szerint való be­töltése tekintetében a fennálló szabályokban meghatározott jog­fcör az illetékes minisztert természetszerűen továbbra is megilleti. önként értetődik továbbá, hogy már ezidoszerint is meg­illetik a kormánybiztost mindazok a jogok, amelyeket részére az 1.500/1944. M. E. számú rendelet 2. §-ának (1) és (3) bekezdései, 3., 6. és 7. §-ai, 8. §-ának (1) bekezdése, valamint az említett rendelet II. fejezete (11—18. §) megállapítanak. Önként értetődik végül, hogy a hadműveleti területen az 1.500/1944, M. E. számú rendelet 9. és 10. §-a, valamint III. feje­zete (19—21. §) már ezidoszerint is irányadók. Budapesten, 1944. évi .jágitiUa hó 21*áu Horváth Béla s. k, államtitkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom