Rendeletek tára, 1944
Rendeletek - 68. A m. kir. iparügyi miniszter 1944. évi 4.400. Ip. M. számú rendelete, a rétegelt falemez forgalmának, felhasználásának és igénybevételének szabályozásáról.
68. 4.400/1944, Ip. >f. *e. &j (2\ A rétegelt falemez előállításával foglalkozó vállalat az (1) bekezdésben említett 'bejelentésen felül köteles 1 a minden hónap utolsó napján meglevő készlétét is,, mégpedig a következő hónap hetedik napjáig, az (1) bekezdésben meghatározott módon bejelenteni. , (3) Az (1) bekezdésben említett bejelentést a szállítás alatt levő készletre vonatkozóan a címzett köteles — a szállítmány, megérkezésétől számított nyolc nap alatt — megtenni. 2. §. (1) Az,i. § (í) bekezdése szçrint bejelentési kötelezettség alá eső rétegelt falemezt, továbbá a rétegelt falemeas előállításával foglalkozó vállalatnak, az 'általa a j^len rendelet hatálybalépése után előállított rétegelt falemezt csak a m. kir* Ipari Anyaghivatal engedélyével szabad felhasználni vagy el-* idegeníteni. *„ , • (2) Az iparos (gyáros) a jelen rendelet^ hatálybalépésének napján meglevő készletéből a jelen rendelet hatálybalépéséti követő négy héten át legfeljebb ugyanolyan mennyiséget engedély nélkül használhat fel t amilyen mennyiséget az 1943. év. decçjpaber -havában üzemében felhasznált. (3) Az (1) bekezdésben említett rétegelt falemezt -— a (2) bekezdés szerint engedély nélkül felhasználható mennyiség kivé* telével ^- a ih. kir. Ipari Anyaghivatal engedélyének megadásáig, illetőlég az átvételig (3, <§) meg kéli őrizni és a rom-i * Iástul meg kell óvni. N % k «i ^* §• (I) Az 1. §(1) bekezdése/szerint bejelentési kötelezettség alá eső rétegelt falemez birtokosa;, illetőlég a rétegelt falemez előállításával foglalkozó vallalalat köteles a m. kir. Ipari Anyaghivatal felhívására készlétét vágy készletének a felhívásban megjelölt részét készpénzfizetés ellenében a közellátásügyi miniszter által megállapított; áron átengedni. (2) Ha valaki az (1) bekezdésen alapuló kötelezettségének vonakodik eleget tenni, az 1939:11, te. 126, §-ának rendelke-r • zéseit kell a lakalma zu i. 4. §. (1) Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető ren-« delkezés, >különösen *az 1939:11. te. 206. §-a vagy a közellá-* tás erdekét veszélyeztető cselekmények büntetéséről szóló 1941 :X* te, %. vágy 2. Jj-a alá nem esik, kihágást kövét élés két hó^ napig, háború idején hat hónapig terjedhető elzárással bün-* tetehdő az, aki a jelén rendeletben foglalt rendelkezések vala« melyikét mégszegi vagy kijátsza. (2) Az (1) bekezdésben megbatározott kihágás miatt kiszabható pénzbüntetésre az 1928 :X. törvénycikk rendelkezései irányadók azzal az eltéréssel, hogy a pénzbüntetés legmagasabb mértéke nyolcezer pengőj olyan esetben pedig 1 , amikor megállapítható aiufak a nyereségnek a mennyisége, amelyet a ki-< tágas elkövetője a cselekmépiyel illetéktelenül elért, a • nyolc«