Rendeletek tára, 1944
Rendeletek - 65. A m. kir. honvédelmi miniszter 1944. évi 119.800. eln. 35. számú rendelete, oltóanyagoknak és oltóeszközöknek az óvóhelyen való kötelező tárolásáról.
0. 119.0fl0i944. H. 'it. 'aal 35. m. ' • közelébe» tartózkodnak és ugyanakkor hatósági légoltalmi szolgálatot nem teljesítenek. 13. §, (1) A 4.740 1943. M. E. számú rendelet 6. §~áb*M meghatározott légoltalmi értekezlet feladata, az Önvédelmi «sérvekkel, elsősorban a hass és házcsoport 'légoltalmi ői*égparancs~ »okokkal és azok helyetteseivel, valamint az önvédelmi, háztömb parancsnokókkal és azok helyetteseivet a honvédelmi miniszter ujabb rendelkezéseit, valamint az ellenséges légierők támadási módjainak megváltoztatásával szükségessé vált új véde~ kezesi eljárásokat megismertetni ég azokra az említett önvédelmi szerveket megtanítani. (2) Légoltalmi értekezletet csak akkor szabad összehívni, ha ázt a bonvédelmi miniszter elrendeli vagy az (t), bekezdésben maghatározott okból az értekezlet összehívása elengedhetetlenül szükséges. 149§. A jelen rendelet kihirdet« sen ek napján ( 1944. f ehr. 16.) lép hatályba. A felsorolt önvédelmi területi egységek megszervezéséről és a felsorolt önvédelmi tisztségek .-''betöltéséről; a kinevezettek kihirdetéséről a rendelet hatálybalépését : követő hat-i \au nap alatt kell gondoskodni. ; . -..;' Ä jelen rendelet alapján szükséges kiképzés végrehajtásáról á város vagy község légoltalmi vezetője köteles gondoskodni. A kiképzés i tanmenetét és az ahhoz szükséges tansegédlet éket a honvédelmi miniszter a Légoltalmi Liga Országos Elnöksége, utján adja ki. Budapesten^ 1944. évi február hó 10-én. À miiùâeter rémiek feéb«l * Vitéz 'Szwnwy Lajtâ s.k. m.; kir.' vçzérorrtéfy " " { A m. kir. honvédelmi miniszter 1944, évi 119.800. ein, 35. számú rendelete, • \ '".''"• • ollóanvagoJitittk és oilóeszk őzöknek az óvóhelyen v<dó köt-elezÄ, tárolásáról. ' A honvédelemről szóló 1939 : ÏL te. 137. |-ának (1);.(2) és (8) bekezdésében, valamint a 212. §-ában foglalt felhatalmazás alapján, a belügyminiszterrel és az iga2ságtigy'mini3zterrél «gybe* pipítty a következőket rendelem ; / 171* 65.