Rendeletek tára, 1944

Rendeletek - 50. A m. kir. minisztérium 1944. évi 60. M. E. számú rendelete, a részvénytársaságok és szövetkezetek 1943. évi június hó 30. napja után záródó üzletéve eredményének felhasználásáról.

110 00. jW/im M. E. sz. i !&kezdesben foglalt rendelkezeselc'alkalmazäsä során BZ OsztalêTd összegériek kiszámításában nem lehet 'figyelembe venni annyiban, amennyiben az nem a részvényesek befizetéséből, hanem a vál­lalat saját tőkéjének vagy üzleti eredményének felhasználásából keletkezett. '•- , . 3. §. (1) A vállajat az igazgatóság tagjainak díjazasard együttesen legfeljebb oly összeget fordíthat, mint amennyit ily. «ámen a közvetlenül megelőző üzleti évre fizetett. '• (2) Ha a közvetlenül megelőző üzleti évre az igazgatóság tagjai egyáltalában nem kaptak díjazást, a vállalat > az igazgató­ság tagjait ebben a minőségükben együttesen az üzleti nyere­ségnek annyi százalékáig terjedő mértékű díjazásban részesítheti, • mint ahány százalékos osztalékot fizet; ugyanez áll arra az esetre is, amikor a-vállalat a 2. §(1) bekezdésében meghatározott ilehetó'séggel élve határozza el az osztalék fizetését, illetőleg az •osztalék mértekének emelését. (3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott korlátozások nem vonatkoznak árrá az esetre, ha az igazgatóság tagjainak együttes díjazására szánt Összegből — elosztva azt a díjazásban részesülő tagok számával — az egy-egy igazgatósági tagra* eső hányadrés^ 1000 P-t nem halad meg. f. §..A 2. §-ban, valamint a 3. §-nak (1) é*s (2) bekezdésé­ben foglalt rendelkezések az 1938. évi december hó 31. napja oután alakult vállalatokra azzal az eltéréssel nyernek alkalmazást, hogy az ilyen vállalat legfeljebb 5 Q/o -os osztalékot akkor is fizethet, ha osztalékot eddig egyáltalában nem, vagy 5%-hál kisebb mértékben fizetett, valamint hogy igazgatósági tagjainak «gyüttes díjazására az üzleti nyereség legfeljebb 5 o/o-ának'meg­felelő összsget akkor is fordíthat, ha ezen a címen eddig ennél kevesebbet, vagy semmit sem fizetett. í 5. §. Az a vállalat, amely alaptőkéjét a jelen rendelet ha­tálybalépése után akként emeli fel, hogy az alaptőke felemelé­sére szolgáló összegből a felerhelés előtti alaptőke legalább Î20o/o-ának niegfelelp részt a részvényesek fizetik be, attól váz üzleti évtől kezdődő érvénnyel, amelyben az alaptőkeemelésre szolgáló összeget teljesen befizetik^ 1 o/ 0-kai magasabb mértékig terjedő, osztalékot fizethet, mint amilyent a 2. és 4. § rendel- t kezesei szerint egyébként fizethetne, az igazgatóság tagjainak együttes díjazására pedig a 3. és 4. § rendelkezései szerint felhasználható összegnél ugyanolyan arányban nagyobb összeget fordíthat, mint aminő arán 4 yban a jelen § alapján fizetett osz­talék a 2. és 4. § rendelkezései szerint fizethető osztalékot meghaladja. 6. §. A 3—5. §-okban foglalt rendelkezések megfelelően irányadók abban az esetben is, ha a vállalat az igazgatóság tagjainak díjazását nem az üzleti nyereség terhére fizeti s hanem \

Next

/
Oldalképek
Tartalom