Rendeletek tára, 1944
Rendeletek - 311. A m. kir. minisztérium 1944. évi 11.050. M. E. számú rendelete, az Országos Magyar Sajtókamara választott önkormányzati szervei, továbbá az Országos Sajtótanács elnöke, elnökhelyettesei, a m. kir. közigazgatási bíróság elnöke által kijelölt, illetve az Országos Magyar Sajtókamara által választott tagjai megbizatásának újabb meghosszabbítása tárgyában. - 312. A m. kir. minisztérium 1944. évi 2.070. M. E. számú rendelete, az orvosi munkaerők felhasználásának kormánybiztosáról.
1048 312. 2*070/1944. M. E. M. megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy az említett rendeletben a belügyminiszterre ruházott hatáskürt a kormánybiztos gyakorolja. (3) A tudományegyetemek orvoskari hallgatóinak az (1) bekezdés alapján honvédelmi munkára igénybevétele csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter hozzájárulásával történhetik. 4. §. (1) A kormánybiztos az állam, a törvényhatóság vagy a község szolgálatában álló orvosokat — az illetékes miniszternek váló utólagos bejelentés mejlett — a 3. §-ban foglalt rendelkezés alkalmazása nélkül is rendes működési körül mellett egyéb orvosi tennivalók ellátására kötelezheti. Ilyen intézkedésnek csak a véglegesen vagy ideiglenesen üres orvosi hely átmeneti betöltése végett van helye, ha a hely betöltése feltétlenül szükséges és arról más módon nem lehet gondoskodni. (2) Az (1) bekezdés alapján szolgálatra kötelezett orvos külön díjazását — annak a közületnek a terhére, amelynek érdekében az intézkedés történt — a 2.880/1941. M. E. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szériát a kormánybiztos állapítja meg. 5. §. Az állam, a törvényhatóságok, a községek, továbbá a betegségi biztosítással (ellátással) foglalkozó különböző intézetek es más szervezetek egészségügyi intézményeinél új orvosi állások szervezése előtt a kormánybiztost meg kell hallgatni*, a kormánybiztos az 1. §-ban megjelölt szempontokból kívánhatja az intézkedés függőben tartását. 6. §. (1) A kormánybiztos kötelezheti a 2. § d) pontjában említett intézkedéseket és más szervezeteket, hogy az igényjogosultak szakkezelését egészségügyi intézményeikben közösen nyújtsák és a körzeti orvosi (pályaorvosi stb.) szolgálatot közös körzetek felállításával} ugyanannak az orvosnak adott megbízatással biztosítsák. (2) Amennyiben, a kormánybiztosnak az (1) bekezdésben említett rendelkezése következtében szükségessé válik, a betegségi biztosítással (ellátással) foglalkozó intézetek és más szervezetek az egyes orvosokkal közös szerződéseket (megállapodásokat) köthetnek és ezzel kapcsolatban egyes orvosokkal fennálló szerződéseiket (megállapodásaikat) felbonthatják; ilyen esetben az orvos a felmondási időre egyébként járó illetményeket nem követelheti, ha más megfelelő megbízást kap. 7. $. Amennyiben az orvosok munkaerejének gazdaságosabb kihasználása végett szükséges, a kormánybiztos a 2. § d) pontjában említett intézetek es más szervezetek egészségügy intéz~ menyeinek az állam, a törvényhatóságok és a községek egészségügyi intézményeivel létesítendő munkaközösségét kezdeményezheti, À munkaközösséggel kapcsolatos részletes szabályokat —•