Rendeletek tára, 1943

Rendeletek - 147. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1943. évi 124.000. számú rendelete, a visszacsatolt területeken végrehajtott földbirtokrendezéssel kapcsolatos kérdéseknek az erdőgazdasági ingatlanok tekintetében való szabályozására vonatkozó 970/1943. M. E. számú rendelet végrehajtásáról.

m í«. 124.000/194$. F-M, » amennyiben szükséges, helyszíni szemle alapján is ellenőrzik s a hiányos bejelentések pótlásáról gondoskodnak. (3) Ha a lefoglalt, illetőleg kisajátított, de még át nem vett ingatlan tulajdonosa az 1942:XV. t.-c. 1. §-ának hatálya alá tartozik, az erdőigazgatóság a bejelentésekét a 15. §. {%) bekezdésében meghatározott eljárás és a 17. §-ban említett javaslattétel mellőzésével haladéktalanul felterjeszti a föld­művelésügyi miniszterhez. 14. §. (I) Az erdőigazgatóságok a bejelentések, valamint az egyébként rendekezésre álló adatok alapján javaslatot készí­tenek á birtokszerzők megerősítése és a birtokvesztőknek járó térítési összeg megállapítása tárgyában. Javaslatukat az érde­kéltekkel közlik, a községi elöljáróság (polgármester) útján tizenöt napig közszemlére teszik és annak idejét a helyben szokásos módon közhírré tétetik. (2) A javaslat ellen bármely érdekelt legkésőbb a köz­szemléretétel utolsó napját követő három nap alatt észrevéte­leket tehet. Az észrevételeket írásban kell a községi elöljáró­ságnál (polgármesternél) beadni- Szóval is előadhatja észrevé­teleit az, aki írni nem tud; a szóval előterjesztett észrevételeket a községi elöljáróság (polgármester) jegyzőkönyvbe foglalja. (3) Az észrevételezési határidő eltelte után a községi elöljáróság (polgármester) az észrevételeket, a közszemléretételt igazoló záradékkal ellátott javaslattal együtt az erdőigazgatö­ságnak megküldi; az erdőigazgatóság a javaslatot az észrévéte­, lekre is kiterjedő jelentés kíséretében a földmívelésügyi mi­niszterhez terjeszti fel s a jelentésében megadja a szükséges adatokat azoknak az ingatlanoknak az értékeléséhez, amelyek­ben a birtokszerzőkét meg kell erősíteni. 15. §. <1) Az erdőigázgátóságok a 14. §-ban említett javas­lataik közlésével egyidejűleg kitűzik a magyar államra szálló erdőgazdasági ingatlanoknak a birtokyesztőktől való átvételére az átvételi eljárás megkezdésének helyét és idejét s erről a ki­sajátítást szenvedettet, illetőleg jogutódját, a területileg illeté­kes hadtestparncsnokságot, a kegyúri teherrel érdekelt egyhá­zat? valamint az ingatlan fekvése szerint illetékes községi elöl­járóságot (polgármestert) is értesítik. Az értesítéssel együtt a hadtéstparancsnokságnak meg kell küldeni az illető községben fekvő, még át nem vett ingatlanokra vonatkozó bejelentéseket \l. §. (5) és (6) bekezdése, 190/1942. M. E. számú rendelet (Rt 1942. 3. o.) 1. §. (3) bek.) is. |2) A birtokvesztő javára javasolt térítési összeg tekinte­tében a 14. §, (2) bekezdése álapján tett észrevétel az ingatlan-

Next

/
Oldalképek
Tartalom