Rendeletek tára, 1943
Rendeletek - 623. A m. kir. közellátásügyi miniszter 1943. évi 129.500. K. M. számú rendelete, a kereskedelmi őrlésre kerülő gabona felhasználásának szabályozásáról.
%m 623. 129.500/1943. K, M. sz. számítva 100 kilogrammonkint tiszta (zsák nélkül számított) súlyban búzából legalább 13 kilogramm, rozsból pedig legalább 18 kilogramm egységes minőségű korpát kell a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének bejelenteni. (3) Az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott legkisebb liszt- és korpamennyiségeket meghaladó őrleménymennyiséget is egységes minőségű finomlisztben, egységes búzakenyérlisztben, illetőleg egységes rozslisztben, vagy egységes minőségű korpában kell kiszolgáltatni. (4) A kereskedelmi őrlésre kijelölt malom üzembentartója köteles a részére kiadott kenyérgabonavásárlási utalványon feltüntetett minden 100 kg súlyú búza után legalább 100 kg súlyú őrleménnyel, minden 100 kg súlyú rozs után pedig legalább 99 kg súlyú őrleménnyel — zsákkal együtt számított súlyban — a Gabonaforgalmi Központnak elszámolni. 3. §. A kereskedelmi, vagy vámőrlésből nyert és kiszolgáltatásra kerülő lisztek nem lehetnek sötétebbek, vagy más "szerkezetűek, mint a lisztjellegmegállapító bizottság határozata alapján az Országos m. kir. Gabona- és Lisztkísérletí Intézet által kiadott jellegminták. 4. §. (1) Kereskedelmi őrlésből eredő lisztnek és korpának kell tekinteni azt a teljes őrleménymennyiséget, amelyet a kereskedelmi őrlésre kijelölt malom üzembentartója az 500/ 1942. P. M. számú rendelet (Rt/. 1942. 2041. o.) 31. §-a (2) bekezdésében említett 1.348. raktári számú „Őrlési elszámolás" III. táblázatának „Kereskedelmi forgalomba hozott, vagy hozható őrlemények" rovatában kimutatni köteles. (2) Az 1. §-ban foglalt rendelkezések hatálya kiterjed a kereskedelmi őrlésre kijelölt malomnak arra a raktári többletére is, amely az őrlemény raktárkönyv szerinti készlettel szemben jelentkezik. Az 1943. évi július hó 1. napjától az 1944. évi június hó 30. napjáig megállapított liszttèbbletet a Gabonaforgalmi Központhoz, a korpatöbbletet pedig a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetéhez legkésőbb az 1944. évi július hó 10. napjáig írásban be keil jelenteni. 5. §. (1) Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, a 2.980/1943. M. E. számú rendelet 7. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kihágást követi el a kereskedelmi őrlésre kijelölt malomnak az üzembentartója, aid ennek a rendeletnek a rendelkezéseit megszegi vagy kijátsza. (2) A pénzbüntetésre, az elkobzásra, a kihágás felderítése körül szerzett érdemek jutalmazására és a kihágás miatt eljáró hatóságokra a 2.980/1943. M. E. számú rendelet 7. §-ának (2)—(5) bekezdésében foglalt rendelkezések az irányadók, i