Rendeletek tára, 1943

Rendeletek - 579. A m. kir. közellátásügyi miniszter 1943. évi 111.000. K. M. számú rendelete, az 1943. évi termésű gabona csépléséről, őrléséről, valamint a gabona- és lisztforgalom szabályozásáról.

Utó 579. 111.000/1943. K. M. az, itt) vámőrlés (vámesere) esetén mennyi őrlési díjat (meny­nyi vámot és mennyi porlási százalékot) számít; b) a kenyérgabona tiszta súlyát előzetes tisztítás útján» vagy becsléssel állapítja meg; c) az őrlésre (cserére) átvett kenyérgabona után a b) pont szerint megállapított tisztasúlynak, illetőleg — vámcsere­telepnél — az átvett tisztítatlan súlynak őrlési díjjal csökken­tett mennyisége alapján a közellátási kormánybiztos rendelke­zése értelmében mennyi és milyen fajta őrleményt köteles ki­szolgáltatni; d) a kiszolgáltatandó őrlemények súlyába a zsákot nem számítja be. (5) Vámőrléssel (vámcseréléssel) foglalkozó malom (vám­cseretelep) üzembentartója az előző bekezdésben meghatározott „Tájékoztatóit a közellátási kormánybiztosnak a 22. §. (1) be­kezdése alapján kiadott rendelkezése szerint köteles kitölteni és azt kifüggesztés előtt az illetékes pénzügyigazgatóságnál jó­váhagyás céljából bemutatni. 25. §. Az országnak azokon a területein, ahol arra a köz­ellátásügyi miniszter előzetes felhatalmazása alapján a közel­látási kormánybiztos engedélyt ad, a vámőrlési tanúsítvány alapján árpát, vagy kukoricát is lehet vámőrlésben megőröl­tem! Ebben az esetben a 19—24., valamint a 30—31. §-ok rendelkezései az árpára, illetőleg a kukoricára is alkalmazan­dók. A megőrölhető mennyiség szempontjából 100 kilogramm kenyérgabonát 100 kilogramm árpával, vagy kukoricával kell egyenlőnek venni. Az őrlési díj szempontjából az árpa a rozzsal, a kukorica a búzával esik egy tekintet alá. Az árpa és a kukorica vámőrlése esetén kiszolgáltatandó őrlemények mennyiségét és minőségét a közellátási kormánybiztos állapítja meg. Ezt és az Őrlési díjat az árpa és kukorica vámőrlésével foglalkozó malom üzembentartója köteles az előző §-ban említett „Tájékoztató­ban közzétenni. A kenyérgabona kereskedelmi őrlése. 26. §. (1) A 3.600/1942. M. E. számú rendelet 38. |-a alapján kereskedelmi őrlésre kijelölt malmok számára a köz­ellátásügyi miniszter állapítja meg az őrlési keretet. (2) A kereskedelmi Őrlésre kijelölt malom kenyérgabonát csak országos vagy körzeti kereskedőtől és csak kenyégrabona­vásárlási utalvány ellenében vásárolhat. (3) A kenyérgabonavásárlási utalványt a kereskedelmi őrlésre kijelölt malom részére a Központ. területileg il­letékes kirendeltsége adja ki és pedig első ízben az őr-

Next

/
Oldalképek
Tartalom