Rendeletek tára, 1943
Rendeletek - 499. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1943. évi 274.000. számú rendelete, a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló 1942:XVI. törvénycikk alapján nyujtható adó- és illetékkedvezmény iránt előterjesztett kérelmek ügyekezeléséről.
499. 274.000/1943. F. M. SZ. 2103 (3) A vármegyei gazdasági felügyelőség a hozzá megküldött iratok alapján — a beérkezéstől számított 30 nap alatt ••-— az ideiglenes íöldadómentesség kérdésében a pénzügyigazgatósággal egyetértve határoz. Erről a folyamodót az ideiglenes földadómentesség kezdő és végző évének, tartamának, évenkinti és a mentesség egész időszakára megállapított földadó összegének közlésével véiív mellett kézbesített végzéssel (határozattal, 1. sz. minta) értesiti azzal, hogy a határozat ellen, amennyiben az egészben vagy részben sérelmes, a kézbesítéstől számított 15 nap alatt a földmívelésügyi miniszterhez címzett és a yarmegyei gazdasági felügyelőségnél benyújtott felülvizsgálat iránti kérelemnek (fellebbezésnek) van helye. (4) A kézbesítésekre a K. K. H. Ö. 94—96. §-ában foglalt rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni. (5) A határidőn belül beérkezett fellebbezések felterjesztése, illetőleg a határidő, eltelte után elkésve beadott fellebbezések visszautasítása tekintetében a K. K. H. Ö. 114. §-ában foglalt rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni, (6) A vármegyei gazdasági felügyelőség határozatának jogerőre emelkedése után, de legkésőbb 30 napon belül a pénzügyigazgatóságot, és a községi elöljáróságot, ez előbbit az adómentesség érvényesítése végett, az Összes iratok visszaküldése mellett, végül a jelen utasítás 7. §-a szerint érdekelt földmívelésügyi szakigazgatási " szervet másolatban értesíti (R, 13, §(9M10). V Jogorvoslat. 10. §. (1) A folyamodónak a fellebbezés előterjesztése alkalmával jogában áll a helyszíni vizsgálat megismétiését kérnie abban az esetben, ha: a) annak megtartásáról a határidőt megelőzően 8 nappal előbb szabályszerű értesítést nem kapott, b) a vármegyei gazdasági felügyelőség határozata nyilvánvaló és igazolt ténybeli tévedésen alapul, c) a vizsgálat eredményére döntő kihatású igazolásait (okmányait^ számadásait) tőle nem függő és általa el hém hárítható akadály miatt az alapeljárásban előterjeszteni módjában item állott. (2) A megismételt helyszíni vizsgálat költségei a folyamodót terhelik abban az esetben, ha az eljárás során állításai valótlannak bizonyultak, illetőleg, ha a folyamodó által a jogorvoslat során kért helyesbítésnek legalább 50°/o-a erejéig az ideiglenes földadómentesség nem engedélyezhető. Minden