Rendeletek tára, 1943

Rendeletek - 304. A m. kir. pénzügyminiszter 1943. évi 1.300, P. M. számú rendelete, a légitámadásokkal kapcsolatos dologi kártalanítás és az ezzel összefüggő adóügyi rendelkezésekről.

1302 304. 1.300/1943. P. M. S£ (5) A megszabott határidő eltelte után tett bejelentés esetében az eljárásra a 14. §. és a 18: §. rendelkezései irányadók, 4. §. (1) A községi elöljáróság a 1 hozzá érkezett bejelen­téseket a jelen rendelethez 2. számú mellékletként csatolt minta szerint általa vezetendő nyilvántartásba veszi és az érkezést követő napon a főszolgabíródhoz terjeszti fel. , (2) Ha a bejelentésben épületkárok is szerepelnek, az (1) bekezdésben említett felterjesztésben azt is közölni kell hogy ezek hatósági helyreállítása iránt a Lr. 2. §-a, illetőleg a 280/1943. R. M. számú rendelet (Rt 1943. 399. o.) I; fejezete alapján tettek-é eljárást folyamatba. , (3) Ha a községi elöljáróság olyan épületkárok tekinte­tében,' amelyekje nézve az (1) bekezdés értelmében Már kár­bejelentést terjesztett fel, a felterjesztés megtörténte után ren­del el a Lr. 2. §-a, illetőleg a 280/1943. B. M. számú rendelet I. fejezete alapján hatósági helyreállítást, erről.a főszolgabiró­ííak a korábban felterjesztett kárbejelentésre utalással hala­déktalanul jelentést köteles tenni és ennek megtörténtét az (1) bekezdésben említett nyilvántartásban feltüntetni köteles. 5. §. (1) A bejelentett károk felvételét és megállapítását a Lr. 1U §-ának (4) és (5) bekezdése alapján alakított bizottsá­gok végzik^A 100.000 pengőt meg nem haladó károk ügyében eljáró bizottságok elnevezése" a) a főszolgabíró e|nöklete alatt működő bizottság neve: járási kármegállapító bizottság; b) a polgármester elnöklete alatt működő bizottság neve: városi * kármegállapítd bizottság; ej Budapesten a kerületi előljáró el­nöklete alatt működő bizottság neve: budapesti (a kerület száma) kerületi kármegállapító bizottság. A 100.000 pengőt meghaladó károk ügyében "eljáró bozttság neve: központi kár­megállapító bizottság. (2) A főszolgabíró (polgármester, kerületi elöljáró) a jelen rendelet hatálybalépése után haladéktalanul köteles megke­resni a Lr. 11. §. (4) bekezdésében felsorolt hatóságokat (híva-, talökat) az iránt, hogy a bizottságba kíküldendő tagjaik kije­löléseáránt intézkedjenek és a kijelölt tagok személyi adatait és címét vele, mint a bizottság elnökével nyolc nap alatt kö­zöljék.' Mindegyik hátóság legalább egy rendes és egy helyettes­kiküldöttet köteles kijelölni- A bizottságokban közreműködő biztosítási szakférfiakat a bizottságok elnökeinek a tárgyalások kitűzésével kapcsolatban esetenkint teendő bejelentésére, a 8. , §. (2) bekezdésében meghatározott módon, a pénzügyminiszter jelöli ki. (3) A központi kármegállapító bizottság megalakításáról a Lr. 11. §-ánal$ (5) bekezdése alapján a pénzügyminiszter gondoskodik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom