Rendeletek tára, 1943

Rendeletek - 267. A m. kir. közellátásügyi miniszter 1943. évi 107.500, K. M. számú rendelete, fiz áruforgalmi központok szervezéséről, valamint az országos és körzeti kereskedők feljogosításáról.

íi8Í 267. 107.500/1943. K, M. s£ illetékes áruforgalmi központ* utasítása alapján elszámolni, árukészletét pedig az áruforgalmi központ által megjelölt kereskedőnek átadni köteles. 6. §. (1) Az országos és körzeti kereskedők a feljogosít tásról szóló értesítés kézbesítésétől számított .8 nap alatt köbe­lesek bemutatni a 2. §-ban foglalt felsorolás szerint illetékes áruforgalmi központhoz azokat a szerződéseket, amelyeket helyi kereskedőikkel (bizományosaikkal) kötöttek. Ha vala­mely szerződés több áruforgalmi központ ügykörét érinti, ezt a szerződést minden egyes érdekelt áruforgalmi központhoz be kell mutatni. (2) Az országos és körzeti kereskedők a feljogosításról szóló értesítés kézbesítésétől számított 15 nap alatt kötelesek azokat a helyi kereskedőket (bizományosokat), akiknek meg­bízása ellen a közellátásügyi miniszter vagy az általa kijelölt hatóság (szerv) kifogást nem tesz, a vásárlási jogosultság tanú­sítására igazolvánnyal ellátni. Az igazolvány űrlapját az áru­forgalmi központok önköltségi áron bocsátják az országos és körzeti kereskedők rendelkezésére. * (3) Ha a helyi kereskedő megbízása ellen a közellátás­ügyi miniszter vagy az általa kijelölt hatóság (szerv) később kifogást emel, az országos vagy körzeti kereskedő köteles az előbbi' bekezdésben említett igazolványt haladéktalanul vissza­vonni és azt a kifogásoló hatóságnak (szervnek) beszolgáltatni 111. Büntető és hatálybáléptető rendelkezések, '7. §. (1) Amennyiben a cselekmény súlyosabb bünte'ö rendelkezés alá nem esik, a 2.980/1943. M. E. számú rendelet 7. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kihágást követi el és az ott megszabott büntetései büntetendő az t aki a) a 3. §. (1) bekezdése szerinti kérvényben vapy ennek mellékletében a ^valóságnak meg nem felelő tényeket ad e'ő; b) az 5. §. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés ellenére a feljogosítása körébe tartozó áruk közül egyesek megvásárlá­sát -.— az arra vonatkozó eladási ajánlat ellenére — meg­tagadja; c) az 5. §. (2) bekezdésében fopflaH rendelkezés e 1 lenére az illetéke.s áruforgalmi központ utasításának megfelelően el nem számol vagy árukészletét az áruforgalmi központ állal megje-ölt kereskedőnek átadni vonakodik. (2) A pénzbüntetésre, az elkobzásra, a kihágás felderí­tése körül szerzett érdemek jutalmazására és a kihágás miatt eljáró hatóságokra nézve a 2.980/1943. M. E. számú rendelet

Next

/
Oldalképek
Tartalom