Rendeletek tára, 1942
Rendeletek - 95. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1942. évi 10.709. K. K. M. számú szabályrendelete, az állami közutakon hófúvás, hegyomlás és árvíz alkalmával előforduló közlekedési veszélyeknek és akadályoknak elhárításáról, illetőleg megszüntetéséről közerő igénybevételével.
516 93. 10.709/1942. K. K. M. ír. mel, ugyancsak az államépítészeti hivatal szabja meg. A kitérőhelyeket távolról is felismerhető, egyszerű jelzéssel (hófalba szúrt faággal, vagy az ágra kötött színes rongydarabbal stb.) kell távolról is láthatóvá tenni. Ha az egy járatú útszakaszon át nem látható kanyarulat van, úgy mindkét irányból belátható hely közelében kitérőhely feltétlenül létesítendő. A hóeltakarítás után az útpályán visszamaradó hóréteg vastagsága az 5 cm-t nem haladhatja meg. 17. §. Amennyiben az államnak lóvontatású hóekék állanak rendelkezésére, s azok a helyi viszonyok folytán a hóakadály eltávolítására alkalmasak, az érdekelt községek, megyei és törvényhatósági jogú városok megfelelő s az állami útmester által igényelt vonóerőt (hámosló stb.) és kitérők létesítésére, továbbá nagyobb hóakadályok szükségszerű átvágására, valamint a hóeke munkájának elősegítésére munkásokat kötelesek szolgáltatni. Hasonlóképpen, ha állami géperejű hóekék végzik a hóakadályok eltávolítását, a hóekék üzemének biztosítása és nagyobb hóakadályok átvágása céljából a szükséges kézi munkaerőt ugyancsak biztosítaniok kell. 28. ,§. Ha a közúti közlekedés érdekei az állami közútpályának a 9. és 16. §-okban megszabott módozatokon túlmenő felszabadítását tennék szükségessé, úgy a többletmunkát állami költségen kell végrehajtani. 29. §. A munkások saját, vagy a közmunkára kötelezett lakosok szerszámával ellátva kötelesek a munkahelyen megjelenni. 20. §. A munkanapot évszak és időjárási viszonyoknak megfelelően, de legalább 8 órával kell számítani. Szükség esetében a közmunkára kötelezetteket megfelelő időközökben váltott csoportokban kell foglalkoztatni. 21. §. A munkások kötelesek az elrendelt munkálatokat az állami közeg utasításának megfelelően pontosan végrehajtani. 22. §. A munka felügyeletét teljesítő állami közeg a községi elöljáróságnak, megyei város polgármesterének, illetve a megbízott városi közegnek naponkint oly jegyzéket nyújt be, amelyben a munkások száma, s a teljesített munka mennyisége pontosan fel van tüntetve. 23. §. A közerő kirendelése iránti igénylést és a kézbesítési bizonyítványt az 1. és 2. számú minta szerint kell kiállítani. 24. §. Az államépítészeti hivatal főnöke köteles az alárendelt állami közúti személyzetet a követendő eljárásról megfelelőén és alaposan kioktatni s a közerő igényléséhez a szükséges adatokkal és nyomtatványokkal kellő időben ellátni. 25. §. A díjtalan közmunkára kötelezettek részéről az állami közúti személyzet sérelmére, valamint az utóbbiak részé-