Rendeletek tára, 1942
Rendeletek - 556. A m. kir. minisztérium 1942. évi 5.660. M. E. számú rendelete, a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi területeken gondozás nélkül maradt birtokok ideiglenes hasznosítására vonatkozó 6.16011941. M. E. sz. rendelet módosításáról
699. 43.575/1942. L M. sz. *s CO.162/1942. E. M. SZ. 3239 nyilatkozatot írásban (11. §.) nem tesz., a felmondó fél köteleo az írásbeli közlés hatályossá válásától számított 8 napon belül a felmondás érvényességének kimondása iránt a kir. járásbíróság előtt keresetet indítani, különben a felmondás hatályát veszti. Nem kell azonban keresetet indítani akkor, ha a felmondás érvényességét az ennek elismerésére meghatározott határidő eltelte után, de még a kereset indítására megállapított határidő eltelte előtt elismerik. 54. §. A bérlemény megtekintése. (1) A bérlő köteles megengedni, hogy a bérleményt a fel» mondás után — vasárnap, Gergely-naptár szerinti ünnepnap és törvényben megállapított nemzeti ünnepnap kivételével ;•— délelőtt 10 és 12 óra, valamint délután 3 és 5 óra között bérbevétel céljából a bérbeadó vagy megbízottja kíséretében — ideértve a házfelügyelőt is — bárki megtekinthesse és köteles intézkedni, hogy a bérlemény megtekintése akadály nélkül megtörténhessék. (2) A lakás céljára szolgáló helyiség bérlője feltétlen figyelembevételt kívánó rendkívüli kürölmény (pl. orvosi kezelés, szülés) okából a megtekintés másnapra halasztását kívánhatja. (3) Az Ü7let céljára szolgáló helyiség megtekintését nem lehet khánni, ha a bérlő a helyiséget vallási ünnepe miatt zárta be. (4) Pia a bérlő vagy a háznépéhez tartozó személy vagy alkalmazottja a bérlemény megtekintését előzetes figyelmeztetés után jogos indok nélkül megakadályozza, a bérbeadó vagy meghatalmazottja a bérleménybe az azt megtekinteni kívánó személlyel két tanú, vagy rendőri közeg, vagy kir. közjegyző jelenlétében behatolhat, azt kinyittathatja, de köteles a bérleményt a megtekintés után úgy, ahogy az volt, ugyanazon személyek jelenlétében bezáratni. (5) Ea a bérlő jogos indok nélkül akadályozza meg a bérlemény megtekintését, a zárnyitással és a bezárással, valamint a két tanú, vagy a rendőri közeg, vagy a kir. közjegyző közreműködésével felmerülő költség a bérlőt terheli. (6) Am. kir. rendőrség a bérbeadónak vagy meghatalmazottjának kérelmére az (1) bekezdésben meghatározott időben történő segélynyújtásnál a kérelem jogosságát nem vizsgálja. A segélynyújtás költségét a bérbeadó előlegezi. Magy. Rend. Tára, 1942. KC— XII. 20é