Rendeletek tára, 1942
Rendeletek - 556. A m. kir. minisztérium 1942. évi 5.660. M. E. számú rendelete, a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi területeken gondozás nélkül maradt birtokok ideiglenes hasznosítására vonatkozó 6.16011941. M. E. sz. rendelet módosításáról
3174 694. 70.000/1942. H. M. eln. 22. sz, 1 (8) Ä véghatározatot a közigazgatási hatóság az érdekelt hozzátartozóknak a jogorvoslati jogra és annak módjára való figyelmeztetés mellett írásban tudomására hozza. Ennek igazolása végett a közigazgatási hatóság köteles a véghatározatot vétívvel kikézbesíeni, vagy kihirdetés esetén jegyzőkönyvet felvenni és azt a hozzátartozóval aláíratni. (9) A közigazgatási hatóság a hozott véghatározatát rövid megokolással és a jelen §. (7) bekezdésében felsorolt adatokat a névjegyzékre átvezeti. A megokolásnak tartalmaznia kell a bevonult és hozzátartozói vagyoni jövedelmi viszonyainak adatait is. A határozatot lelettel, hivatali aláírással és körbélyegzövel kell ellátni. Az így elkészített névjegyzékeket a közigazgatási hatóság irattárában kell megőrizni. A hadisegélyezéssel kapcsolatban egyébként minden változást az érdekelt bevonult névjegyzékére rá kell vezetni. (10) A segély összegét, illetőleg kifizetését befolyásoló minden változás esetében á közigazgatási hatóságnak új határozatot kell hoznia. Ez irányadó abban az esetben is, ha az érdekelt hozzátartozó a magasabb segélyre jogot adó tényállást csak huzamosabb idő,után tudja igazolni, amikor is egyelőre a rendes hadisegélyt kell részére megállapítani és folyósítani, és ha később a szükséges igazolásokat a hozzátartozó bemutatja, új határozathozatallal*a magasabb összegű hadisegélyt visszamenőleges hatállyal kell megállapítani. (11) A hadisegély megállapítása esetén az olyan hozzátartozókat, akik bérelt lakásban laknak, a közigazgatási hatóság figyelmeztetni köteles, hogy amennyiben a hadisegély öszszegének legalább egyötödét lakbértörlesztésre nem fordítják, a bérleti viszonyt a bérbeadó a bevonulás tartama alatt is megszüntetheti. (12) Abban a kérdésben, hogy a Hsr. 2. §. h) pontja alá tartozó személy (2. §. 1. bek.) részesíthető-e hadisegélyben, a véghatározat előtt a honvédelmi miniszter döntését kell kikérni. A felterjesztéshez az anyagi rászorultságra és a bevonulásra vonatkozó adatok jelentése mellett részletes környezettanulmányt és az igény jogosultságot bizonyító összes igazolásokat (szerződést, bírói határozatot, árvaszéki végzést stb.) csatolni kell. A miniszteri döntés alapján és annak megfelelően kell a közigazgatási hatóságnak a segély megállapítása és folyósítása iránt intézkedni. (13) A segélyre tekintetbe jövő hadkötelesek tömeges &e vonulása esetében a közigazgatási hatóság a helyben szokásos módon köteles haladéktalanul közhírré tenni, hogy a bevonultalak rászorult hozzátartozói segélyben részesülhetnek és hogy a segélyezési eljárás — általában — a bevonulás tényé-