Rendeletek tára, 1942

Rendeletek - 556. A m. kir. minisztérium 1942. évi 5.660. M. E. számú rendelete, a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi területeken gondozás nélkül maradt birtokok ideiglenes hasznosítására vonatkozó 6.16011941. M. E. sz. rendelet módosításáról

81?0 $94. 70.000/1942. H. M. eln. 22. sz, 1 . ' zül az egyik meghal), az illetékes közigazgatási Katóságnak a hadisegély kérelemre vonatkozóan új véghatározatot kell hoz­nia. Ennek során azt a gyermeket (unokát), akivel a gyerme­kek (unokák) száma csökkent, teljesen figyelmen kívül kell hagyni (pl.: olyan négy gyermekes családnál, amelyikből az egyik gyermek meghalt, az új véghatározat hozatalánál a csa­ládot három gyermekesnek kell tekinteni). (5) A bevonult feleségét, ha hatósági orvosi bizonyít­iránnyal igazoltan terhes, a Hsr. 4. §. (3) bekezdése alapján terhessége alatt Öt, szülés után négy, Összesen tehát kilenc hő­napon keresztül 50%-kal magasabb összegű hadisegély illeti meg. Ha a terhesség ideje nem volt helyesen megállapítva és a. szülés-a vártnál korábban következett be, s ennek folytán a feleség a terhesség alatt nem mind az öt hónapon keresztül kapta meg a felemelt összegű segélyt, a különbözeti összeg utólagos folyósítása iránt a közigazgatási hatóság a szülésről való értesülés alkalmával köteles intézkedni. (Pl.: Ha a szülés a hetedik hónap végén következik be, akkor a feleség részére járó rendes hadisegély és a magasabb Összegű hadisegély kü* lönbözetét két hónapra kiszámítva • kell az értesülés alkalmá­val az anyának kiutalni.) Ha viszont a szülés a vártnál későb­ben következik be, a magasabb összegű segélyt az öt hónap eltelte után is folytatólag folyósítani kell, olyképpen azonban, hogy a magasabb segély folyósításának összes tartama kilenc hónapot egy esetben sem haladhat meg. Az a körülmény, hogy ä gyermek halva született, a magasabb segélyre való igényt nem érinti, feltéve, hogy a szülés a terhesség nyolcadik vagy kilencedik hónapjában .történt, ha azonban a szülés ennél ko­rábban következett be (koraszülés, abortus), a szülést követő időre a magasabb segély már nem jár. (6) A Hsr. 2. §-ában felsorolt és tizenhat évet már betöl­tött azoknak a hozzátartozóknak (pl.: apa, anya stb.), akik orvosi kezelést igénylő és tartós munkaképtelenséget előidéző betegségben szenvednek, és ezt hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolják, a Hsr. 4. §-ának (1) és (2) bekezdésében feltüntetett összegeknél 50°/o-kal magasabb Összegű hadisegélyt kell meg­állapítani. (7) A jelen §. (5) és (6) bekezdésében említett Hatósági orvosi bizonyítványon a m. kir. tiszti főorvos, m. kir. tiszti orvos, városi orvos, községi orvos, körorvos (Budapest székes­fővárosban: a tiszti főorvos, a tiszti orvos és a kerületi orvos, a kötelező betegségi biztosítás orvosa, az egészségvédelmi tanácsadó, az anya- és csecsemővédő intézet, az állam,, a tör­vényhatóság és község, valamint a biztosító intézetek által

Next

/
Oldalképek
Tartalom