Rendeletek tára, 1942

Rendeletek - 457. A m. kir iparügyi miniszter 1942. évi 38.300. Ip. M. számú rendelete, a gyapjú forgalmának szabályozásáról szóló 9.000/1942. Ip. M.számú rendelet egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről.

1902 457 38.300/1942 Ip. M sz Ha az árverési vevő a kívánt adatokat nem jelenti be, az árverés hatályát veszti és annak költségeit az árverési vevő által letétbe helyezett bánatpénzből kell fedezni. Ha pedig jog­ügyleten nyugvó tényleges birtoklás alapján kérik a tulajdon­jog bejegyzését, és a felhívásnak a kérelmező nem tesz eleget, a bíróság őt kérelmével elutasítja. Az ebben a bekezdésben meg­határozott jogkövetkezményekre az érdekelteket a felhívásban figyelmeztetni kell. ­A jegyzőkönyvet csak az elrendelt pótlás teljesítése után kell a hadtestparancsnoknak megküldeni. 3. §. Az 1. §-ban foglalt rendelkezéseket alkalmazni kell azokban az ügyekben is, amelyeknek iratait (beadvány, jegyző­könyv) a telekkönyvi hatóság már korábban, megküldötte a hadtestparancsnoknak, de a hadtestparancsnok az ügyet az ada­tok hiánya miatt érdemi döntés nélkül visszaküldte. 4. §. A jelen rendelet kihirdetésének napján (1942. aug. 19.) lép hatályba. Budapesten, 1942. évi augusztus hó 8-án. A miniszter helyett: Dr. vitéz Bonczos Miklós s. k. államtitkár. 457. A m. kir iparügyi miniszter 1942. évi 38.300. Ip. M. számú rendelete, a gyapjú forgalmának szabályozásáról szóló 9.000/1942. Ip. M. számú rendelet egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről. Az ipari nyersanyagok és termékek előállításának, for­galmának és felhasználásának szabályozásáról szóló 12.112/ 1939. M. E. számú rendeletben (Rt, 1939. 1399. o.), továbbá az egyes anyagkészletek zár alá vételéről szóló 4.570/1940. M. E. számú rendelet (Rt. 1940. 1084. o.) 2 §-ában, végül — mint a 4.500/1940. M. E. számú rendeletben (Rt, 1940. 1030. o.) kijelölt illetékes, miniszter — az 1939:11. t.-c. 113. és 114. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a honvédelmi és a közellátásügyi minisz­terrel egyetértve a következőket rendelem: 1. §. A gyapjú forgalmának szabályozásáról szóló 9.000/ 1942. Ip. M. számú rendelet (alábbiakban: R.) (Rt. 1942. 1273.

Next

/
Oldalképek
Tartalom