Rendeletek tára, 1942
Rendeletek - 261. A m. kir. igazságügyminiszter 1942. évi 28.000. I. M.számú rendelete, a Szlovák Köztársaság által kiszolgáltatott telekkönyvi iratanyag átvételéről és rendezéséről, valamint a telekkönyvek forgalomba bocsátásáról.
2^1. 28.000/1942. I. M. sz. 1145 valamint az egyébként rendelkezésére álló, esetleg az igazságügyminiszter útján megszerzett adatok alapján — szükség esetében a felek meghallgatása után — végzéssel határoz. 24. §. A telekkönyvi helyzet tisztázása végett a telekkönyvi hatóság hivatalból is köteles megtenni a szükséges intézkedéseket és hivatalból is figyelembe veheti a rendelkezésére álló adatokat. 25. §. Ha valamely kérelem a beadvány alapján nem intézhető el, de az elintézés akadálya az érdekeltek meghallgatásával előreláthatóan elhárítható, a telekkönyvi hatóság a fennálló telekkönyvi szabályok megfelelő alkalmazásával az érdekelteket meghallgatja. A meghallgatásra szóló idézésben röviden meg kell jelölni a tárgyalás alatt álló kérelmet és a meghallgatás útján tisztázandó kérdést, és a feleket figyelmeztetni kell, hogy a szabályszerűen megidézett, de meg nem jelent félről a bíróság azt fogja vélelmezni, hogy a vele közölt kérelem teljesítéséhez hozzájárul. 26. §. A beadványok elbírálása szempontjából annak, hogy a kérelem tárgyában a eseh-szlovák vagy szlovák hatóság már határozott és telekkönyvi bejegyzést is foganatosított, csak annyiban van jelentősége, hogy ilyen esetben a telekkönyvi hatóság — amennyiben a kérelmet teljesíthetőnek tartja — a bejegyzés elrendelései helyett a cseh-szlovák vagy szlovák hatóság által már foganatosított bejegyzést nyilvánítja a 20. és a 21. §-ban foglalt rendelkezéseknek megfelelően megállapított rangsorral hatályosnak, és ennek feljegyzését rendeli el a telekkönyvi betét (52. §.) megfelelő lapjára. A határozatban a hatályosnak nyilvánított bejegyzés tartalmát az ingatlanok telekkönyvszerű megjelölése mellett röviden elő kell adni. 27. §. Ha a cseh-szlovák vagy szlovák bejegyzést hatályosnak nyilvánítani nem lehet (28. §.), a kérelem (megkeresés) tárgyában hozott határozatban a bejegyzés törlését is el kell rendelni. 28. §. A cseh-szlovák vagy szlovák hatóságtól származó telekkönyvi bejegyzést csak akkor lehet hatályosnak elismerni, ha-az. annak alapjául szolgáló kérelem folytán a telekkönyvi bejegyzés a magyar jogszabályok szerint is teljesíthető, és ezt nem zárja ki az 50.300/1938., illetőleg a 25.964/1939. I. M. számú rendelet 4. §-a szerint külön kezelt beadványban kért és a fennálló szabályok szerint teljesítendő bejegyzésen alapuló telekkönyvi jog sem.