Rendeletek tára, 1942

Rendeletek - 217. A m. kir. belügyminiszter 1942. évi 150.400. számú rendelete, az Országos Rendőrlegénységi Betegsegélyezési Alap létesítéséről és szolgáltatásainak szabályozásáról.

992 217. 150.400/1942. B. M. sz. az életveszélyre utaló tüneteknek feltüntetésével Budapesten az ORBA központi ellenőrző főorvosának, vidéken az illetékes m. kir. tisztiorvosnak (főorvosnak) bejelenteni. E bejelentés alapján a központi ellenőrző főorvos, illetve az illetékes m. kir. tisztiorvos (főorvos) állapítja meg, hogy a beteg felvétele az előbbiek szerint indokolt volt-e. Amennyiben megállapítja, hogy a beteg felvétele indokolt volt, a „Kórházi beutaló lap"-ot kiszolgáltatja, ha pedig a felvételt indokoltnak nem találja, közli ezt a magángyógyintézet vezetőjével és a beteg­gel, vagy a családfővel, hogy az ápolási költségek az ORBA terhére fel nem számíthatók. Az ORBA terhére magángyógy­intézetben ápolt beteg ápolási időtartamának ellenőrzése a központi ellenőrző főorvos, illetőleg a m. kir. tisztiorvos (főor­vos) feladatkörébe tartozik, aki meghatározza azt is, hogy a beteg az ORBA terhére felgyógyulásáig a magángy ógyiritézet­ben ápoltassék-e, vagy valamely közkórházba szállíttassék át. Az átszállítást a központi ellenőrző főorvos, illetve a m. kir. tisztiorvos (főorvos) — ha ezt a beteg állapota megengedi — bármikor elrendelheti. Az ápolási időtartam és annak meg­hosszabbítása tekintetében a jelen szakaszban foglalt rendel­kezések általában a magángyógyintézetekben engedélyezett ápolás esetén is irányadók. (15) Magángyógyintézet igénybevétele esetén az ORBA kizárólag az igényjogosult állandó lakhelyéhez legközelebb eső közkórház, illetve klinika közös osztályára nézve megállapított' ápolási díjat téríti meg. Budapesten azonban legfeljebb a Székes­főváros közkórházaiban igénybevett ápolás után az ORBA-t terhelő kedvezményes arterites összegének megfelelő díjat. (16) A „Kórházi beutaló lap" érvényét veszti az eset­ben, ha a beteg annak alapján az ápolást a „Kórházi beutaló lap" kiállításától számított 14 napon belül nem vette igénybe. 11. §. Tüdőbeteggyógyintézeti ápolás. (1) Tüdőbeteggyógyintézeti ápolás szüksége esetén az ORBA igényjogosultak az alap terhére közkórházak és klini­kák tüdőbeteg osztályain kívül tüdőbeteg-otthonokban és a mátraházai Horthy Miklós állami tüdőszanatóriumban is ápo­lást nyerhetnek. (2) Indokolt esetben a központi ellenőrző főorvos, illetve a m; kir. tisztiorvos (főorvos) előzetes engedélye alapján ma­gántüdőgyógyintézetek is igénybe vehetők, az alap azonban ki­zárólag az igényjogosult állandó lakhelyéhez • legközelebb eső közkórház közös osztályára megállapított ápolási díjat té­ríti meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom