Rendeletek tára, 1941

Rendeletek - 798. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1941. évi 93.061. K. K. M. számú rendelete, a vendéglőkben, kávéházakban, korcsmákban, tánctermekben, cirkuszokban, grillekben, bárokban és hasonló szórakozóhelyeken szereplő zenészek és énekesek közvetítésének szabályozásáról.

798. 93.061/1941. K. K. M. sz. 3565 19. §. Azok, akik a jelen szabályzat megjelenésekor önálló forgalmi szolgálatot teljesítenek, kötelesek hat hónapon belül e rendeletben foglalt vizsgán résztvenni. Ezért a keskeny­nyomtávolságú közforgalmú vasutak, a korlátolt közforgalmú vasutak, végül a személyszállításra berendezett iparvasutak és iparvágányok engedélyeseinek az önálló forgalmi szolgá­latot teljesítő egyénekről e rendelet kiadásától számított hat héten belül a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterhez kimutatást kell felterjesztenie. Azok a személyek, akik a m. kir. államvasutaknál, a Győr—Sopron—Ebenfurti-vasútnál, a Szeged—Csanádi-vasút­nál, a Mohács—Pécsi-vasútnál és a Debrecen—Nyírbátori h. é. vasútnál, mint önálló forgalmi szolgálattevők voltak alkal­mazva, e vasutak által kiadott önálló forgalmi szolgálatra jogosító képesítésük, a 14. §-ban említett eset kivételével, az alsóbbrendű vasutaknál önálló forgalmi szolgálat végzésére is jogosítja őket. 20. §. Ez a rendelet kihirdetése napján lép életbe. Budapesten, 1941. évi szeptember hó 9-én. A miniszter helyett: Dr. Álgyay Pál s. k. államtitkár. 798. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1941. évi 93.061. K. K. M. számú rendelete, a vendéglőkben, kávéházakban, korcsmákban, tánctermekben, cirkuszokban, grülekben, bárokban és hasonló szórakozóhelye­ken szereplő zenészek és énekesek közvetítésének szabályo­zásáról. Az 1922 :XII. t.-c. 57. és 58. §-aiban kapott felhatalma­zás alapján a vendéglőkben, kévéházakban, korcsmákban, tánctermekben, cirkuszokban, grillekben, bárokban és hasonló szórakozóhelyeken szereplő zenészek és énekesek közvetítésé­nek szabályozása tárgyában, a m. kir. belügyminiszterrel és a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértően, a következőket rendelem: 1. §. (1) Zenészeknek, a cigányzenészeket is ideértve, és énekeseknek a vendéglők, kávéházak, korcsmák, tánctermek, cirkuszok, grillek, bárok és hasonló szórakozóhelyek részére köz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom