Rendeletek tára, 1941

Rendeletek - 467. A m. kir. minisztérium 1941. évi 5.777. M. E. számú rendelete, a lakások és egyéb helyiségek bérletére vonatkozó egyes kérdések szabályozásáról.

1996 467. 5.777/1941. M. E. sz. az összeg a bérrel együtt negyedévenkint előre fizetendő. Mel­lékhelyiségek, ideértve a cselédszobát és előszobát is, a szemét­pénz összegének kiszámításában nem vehetők figyelembe. A segédházfelügyelőt a házmesterpénznek reá eső részén felül a szemétpénz és lakás illeti meg. Ha a házban több házfelügyélő vagy segédházfelügyelő van alkalmazva, és az érdekeltek között a jelen §-ban meg­határozott díjak felosztására megegyezés nem jött létre, e kérdésben bármelyiküknek kérelmére méltányosság szerint a ^ bíróság határoz. Házfelügyelő és segédházfelügyelő tennivalói. 45. §. A házfelügyelő vagy helyette a segédházfelügyelő a ház tisztántartásával járó ;minden tennivalót, idértve a szemét kihordását is, végzi. Köteles különösen a járdát, a kapualját, a folyosókat, a lépcsőházat és a folyosók rácsait naponként leporolni, a csu­kott kapualjat hetenként kétszer, az udvart, a főlépcsőket és a folyásokat hetenként egyszer felmosni, a folyosókon, a lépcsőházban és a kapukon az ablakokat, valamint a fémtár­gyakat havonként egyszer megtisztítani,^ köteles továbbá az egész házban félévenként gondos takarítást végezni, a pincét és a padlást negyedévenként kitakarítani, télen a havat, ha kell naponta többször is, elseperni. A szemetet a lakóktól oly alkalmas időben kell összeszedni, hogy az naponként a szoká­sos időben elfuvarozható legyen. Felmondás a házfelügyelővel szemben. 46. §. A házfelügyelővel szemben a rendes felmondás határideje egy hónap. A felmondás a hónap 1. vagy 15. nap­jára szólhat. Tartalék! vagy póttartaléki szolgálati kötelezettsége alapján tényleges katonai szolgálatot teljesítő házfelügyelőt szolgálatából felmondással nem lehet elbocsátani, ha vele; közös háztartásban élő családtagjai a házfelügyelői teendőket ki­fogástalanul ellátják. A házfelügyelő rögtöni hatályú elbocsátása. 47. §. A házfelügyelővel kötött szolgálati szerződést rög­töni hatállyal a következő esetekben lehet megszüntetni:.

Next

/
Oldalképek
Tartalom