Rendeletek tára, 1941
Rendeletek - 467. A m. kir. minisztérium 1941. évi 5.777. M. E. számú rendelete, a lakások és egyéb helyiségek bérletére vonatkozó egyes kérdések szabályozásáról.
467. 5.777/1941. M. E. sz. 1998 , VIII. FEJEZET. Szükséglakásokra vonatkozó rendelkezések. 37. §. A jelen fejezet rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából szükséglakás az, amelyet az állam, a törvényhatóság vagy község kizárólag hajléktalanok elhelyezésére létesít (építtet, bérel stb.) és határozottan ilyennek minősít. Hajléktalannak azt kell tekinteni, aki körülményeinél fogva képtelen arra, hogy magának és családjának lakást biztosítson. A szükséglakás jellegét nem érinti az, ha a felette rendelkező közület a lakás használatáért pénzbeli vagy más ellenszolgáltatást köt ki. 38. §. A szükséglakást a közület közsegélyezésképen nyújtja az- arra szorulóknak. A közület és a szükséglakásban részesülő között lakásbérleti jogviszony nem jön létre, ennélfogva a szükséglakás elvonása felől is az illető közület közigazgatási úton maga intézkedik. Az előbbi bekezdésben foglalt rendelkezés nem érinti szükséglakásoknak bérlet útján létesítése esetében a közület mint bérlő és a helyiségek bérbeadója között keletkező jogviszony magánjogi (lakásbérleti) természetét. 39. §. A szükséglakásoknak elvonása tárgyában a határozat és annak végrehajtása állami szükséglakásokra vonatkozóan a lakásügyi miniszteri biztosnak, egyéb szükséglakásokra vonatkozóan pedig városokban a polgármesternek, nagy- és kisközségekben az elöljáróságnak a hatáskörébe tartozik. A lakásügyi miniszteri biztos a szükséglakás elvonása felett végérvényesen határoz; az első bekezdésben említett több közigazgatási hatósági határozat ellen az 1929:XXX. törvénycikk értelmében van jogorvoslatnak helye. 40. §. A jelen fejezet rendelkezései azokra a szükséglakásoknak minősített lakásokra is kiterjednek, amelyeket a közület a jelen rendelet hatálybalépése előtt bérbeadás útján juttatott a lakóknak. A jelen §. esetében az intézkedésre illetékes közigazgatási hatóság (39. §.) a lakás kiürítése végett belátása szerint méltányos határidőt szab, ez a határidő, ha bérhátralék nincs, három hónapnál rövidebb nem lehet. 41. §. Lakásszükséglet enyhítése céljából létesített és fenntartott állami szükséglakásokat a belügyminiszter átadhatja annak a községnek (városnak), amelynek területén van-