Rendeletek tára, 1941
Rendeletek - 342. A m. kir. igazságügyminiszter 1940. évi 25.098. I. M. számú rendelete, Hidalmáson kir. közjegyzői állás rendszeresítéséről. - 343. A m. kir. igazságügyminiszter 1940. évi 21.300. I. M. számú rendelete, a közigazgatási iratok kiszolgáltatása tárgyában kötött magyar-szlovák Egyezmény VIII. Függelékében foglalt rendelkezések végrehajtásáról.
343. 21.300/1&H. I. M. sz. 1543 I. Bírósági iratok. 1. $. A Függelék 1. cikke alapján átvett polgári ügyekben az. a magyar bíróság jár el, amely az átvétel időpontjában kizárólag illetékes, illetőleg, amely ennek a bíróságnak határozatai felett a folyamatban levő fellebbviteli eljárásnak megfelelő fellebbviteli bíráskodást gyakorolja. A Függelék 2. cikkének a) pontja alapján átvett polgári ügyeikben a felek egybehangzó indítványában megjelölt bíróság, az ugyanennek a cikknek h) pontja alapján átvett polgári ügyekben pedig a kiszolgáltatást indítványozó félnek — a többi fél által nem ellenzett — indítványában megjelölt bíróság jár el, feltéve, hogy ez a bíróság a magyar jogszabályok szerint az átvétel időpontjában az eljárásra illetékes. A Függelék 3. cikkének második bekezdésében meghatározott hiteles másolatok átvétele esetében a hagyaték tárgyában a magyar jogszabályok szerint illetékes bíróság jár el. Ha az illetékességet az- előbbi bekezdésekben szabályozott módon meghatározni nem lehet, az eljáró bíróságot a kir. Kúria jelöli ki. A magyar bíróságok az előző bekezdések esetében a 9.700/1938. M. K (Rt. 1938. 2944. o.), illetőleg az 5.920/1939. M. E. (Rt< 1939. 878. o.) számú rendeletek, valamint az azokat kiegészítő lés módosító jogszabályok megfelelő alkalmazásával járnak el. 2. $. Az 1. §-ban foglalt rendelkezésekéit azokra az ügyekre is alkalmazni kell, amelyeknek iratait a Függelék 1. vagy 2. cikke értelmében magyar bíróság részére ki kellene szolgáltatni, de az iratok akár megkeresés folytán, akár bármilyen más okból már valamely magyar bíróságnál vannak. 3. §. Azokban az ügyekben, amelyeknek iratait a Függelék értelmében a magyar bíróságoknak valamely szlovák bíróság részére ki kell szolgáltatniuk, az eljáró magyar bíróság a Függelék 1. cikke esetében hivatalból, a Függelék 2. cikke esetében pedig az annak megfelelően előterjesztett indítvány folytán az iratok kiszolgáltatását végzéssel elrendeli és az előtte folyó eljárást a költségekre vonatkozó intézkedés nélkül egyidejűleg megszünteti. A Függelék 3. cikkének második bekezdése alapján a bíróság szintén hivatalból intézkedik, de az ügy megszüntetése nélkül csupán az ott meghatározott iratok hiteles másolatának elkészítését és kiszolgáltatását rendeli el. A jelen §., illetőleg a Függelék 1—3. cikkeinek alkalmazása szempontjából befejezetlen ügyeknek kell tekinteni azokat az ügyeket is, amelyekben a. bíróság &g eljárást még a