Rendeletek tára, 1941
Rendeletek - 337. A m. kir. igazságügyi miniszter 1940. évi 50.671. I. M. és a m. kir. belügyminiszter 1940. évi 42.000. számú rendeletével jóváhagyott lakásbérleti szabályrendelete Szentes megyei városnak.
m* 337. Ö0.671/1Ö40- I. M. as. éô 42.0ÛO/194O. B. M. sz. 20 cm-nél nem nagyobb címtáblát a bérbeadó, illetőleg a bérlő hozzájárulása neikul alkalmazhat. (4) Oly lakás bérlője és albérlője, akinek (pl. ügyvédnek, közjegyzőnek, orvosnak, mérnöknek) foglalkozása címtábla alkalmazását teszi szükségessé, hosszúságban és szélességben 25 cm-nél nem nagyobb címtáblát a bérbeadó hozzájárulása nélkül az utcán a kapu mellett, a kapualjban, a lépcsőházban és azon az emeleten is alkalmazhat, ahol a bérlemény van. Amennyiben a címtábla alkalmazásához az építésügyi hatóság engedélye szükséges, a bérbeadó az engedélyhez szükséges beleegyezését csak alapos indokból tagadhatja meg. (5) Ha a bérbeadó a kapu mellett, a kapualjában, a lépcsőházban és az emeleten a címtáblák elhelyezésére szembetűnő helyen oly táblát vagy fair észt jelöl ki, amelyen a bérlő, illetőleg az albérlő az előbbi bekezdésben meghatározott méretű címtáblát helyezhet el, a bérbeadó hozzájáruása nélkül címtábla csakis ezen a táblán vagy falrószen alkalmazható. (6) A bérlet és az albérlet megszűnésekor a bérlő és az albérlő köteles a címtáblát* illetőleg a cégtábát saját költségén eltávolítani és annak helyét jókarba visszaállítani. (7) A '(2) és (4) bekezdésben említett bérlő és albérlő jogosult a bérlet megszűnésétől számított hat hónapon át a kapu mellett vagy a kapualjában ellenérték nyújtás nélkül a (4) bekezdésben említett nagyságú címtáblát alkalmazni, amely az új helyiségének a címét tünteti fel. (8) Világító cég- és címtáblát csak úgy szabad elhelyezni, hogy a ház lakóit a bérlemény használatában ne zavarja. 22. §, Kaptusárás és csengő. (1) A háztulajdonos! (bérbeadó) köteles a ház vagy a kerítés kapuját használható zárral, továbbá a házat az utcáról és a kapualjból működésbe hozható és a házfelügyelőhöz vagy a kapunyitással megbízott személyhez vezető csengővel ellátni. (2) A ház kapuját október hó 1. napjától bezáróan április hó 30. napjáig terjedő időszakban este 9 órától reggel 6 óráig, május hó 1. napjától bezáran szeptember hó 30. napjáig terjedő időszakban pedig este 10 órától reggel 5 óráig zárva kell tartani. (3) A bérbeadó jogosult a háa kapuját a (2) bekezdésben említett időn kivül is a bérlők előzetes hozzájárulásával zárva tartani, de kapupénz ebben az esetben is csak a (2) bekezdésben említett időben történő kapunyitásért jár.