Rendeletek tára, 1941

Rendeletek - 246. A Kormányzó Ur Ő Főméltósága legfelsőbb elhatározásából jóváhagyott és megerősített törvénye a magyarországi református egyháznak.

960 246. 8.960/1941. V. K. M. sz. a dunamelléki egyházkerületből 20, a, dunántúli egyházkerületből 14, az erdélyi egyházkerületből 18, a tiszáninneni egyházkerületből 14, a tiszántúli egyházkerületből 34, azonban az 193í>. már­cius 1-én megnyílt zsinat tairtama alatt, 1951. február 28-ig 40. A tiszántúli egyházkerület zsinati képviselőinek válasz­tásában e törvény alapján a most a királyhágómelléki egyház­kerülethez tartozó egyházközségek is résztvesznek. 6. §. Mind az. egyetemes konvent, mind a zsinat a 4. §. ban, illetőleg az, 5. §-ban meghatározott szervezet szerinti tar­tandó első ülésen újonnan alakítja tisztikarát és minden! bi­zottságát. Az ezekre nézve addig adott minden megbízás ugyanakkor megszűnik. i Az, egyetemes konvent azi előző bekezdésben említett első ülésén újonnan alakítja az egyetemes konventi rendes bírósá­got és az egyetemes konventi rendkívüli bíróságot. Mindkét báróság addig választott tagjainak megbízása ugyanekkor meg­szűnik. 7 §. A visszacsatolt területek református egyházi köz­igazgatásának!, törvénykezésének és egész jogrendszerének a magyarországi református egyház jogrendszerébe végleges be­illesztése végett szükséges törvényhozási rendelkezések előké­szítésiére a zsinat felerészben saját tagjai sorából, felerészben. aiz erdélyi és a királyhágómelléki egyházkerületek közgyűlé­sének tagjaiból országos bizottságot alakít, mely a zsinat el­nökségének elnöklése mellett működik. Az országos egyházi bizottság, meghallgatva az érdekeli t egyház'kerüleltiek elnöksé­geit és —- kivált a királyhágómelléki egyházkerületben — az egyházmegyék elnökségeit is,, javaslatokat tesz a zsinat elé. Az országos egyházi bizottság maga állapítja meg a kérdése­ket, amelyeikre, és a határidőt, amely alatt a meghallgatandó tényezőktől 1 választ vár, és a határidő elteltével a kért válasz megáldása nélkül is elkészíti javaslatát. 8. §. Addig, míg az egyházi törvény másként nem ren­delkezik, legtovább azonban 1941. december 31-ig, a visszacsa­tolt területen lévő egyházi önkormányzati testületek minden igazgatási ésj bírósági szerve eddigi szervezetében folytatja működését, A két egyházkerület közös felebbviteli bírósága meg­szűnik és aiz egyházkerületi bíróságoktól a törvény korlátai között fellebbezni az; egyetemes konventi rendes bírósághoz lelhet. ,t ' |i i | IM'ÍÜI Azokban az Önkormiányzati testületekbe«, amelyeknek mostani szervezetét a régi kötelékbe visszatérés érintheti, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom