Rendeletek tára, 1941
Rendeletek - 200. A m. kir. közellátási miniszternek, valamint a m. kir. iparügyi miniszternek 1941. évi 200.300. K. M. számú rendelete, a bőrtalpú lábbeli, valamint a talpbőr forgalmának szabályozásáról.
200. 200.300/1941. K. M. sz, 827 Átmeneti rendelkezések. 13. §. (1) Az iparos a jelen rendelet hatálybalépése előtt fogyaszt óinak, az általa rnértékszerint megrendelt lábbelit a jelen rendelet hatálybalépésekor meglévő talpbőrkészletéből elkészítheti és az 1941. évi március hó 31. napjáig utalvány nélkül kiszolgáltathatja. (2) Kézizálogkölesön üzlet a jelen rendelet hatálybalépése előtt zálogba vett és ki nem váltott lábbelit árverésen utalvány, illetőleg beszerzési engedély nélkül is eladhatja. i(3) Az (1) és (2) bekezdés alapján kiszolgáltatott lábbelit a megrendelő, illetőleg vevő nevének és^pointos lakcímének feltűntetése mellett a megrendelő, illetőleg; vevői lakóhelye (telephelye) szerint illetékes (3. •§. (1) bekezdés) polgármesternek, illetőleg községi elöljáróságnak a kiszolgáltatást követő nyolc napon belül be kell jelenteni. A bejelentés másolatát meg kell őrizni és az ellenőrző hatóságnak, kívánatára fel kell mutatni. (4) Az elosztó talpbőrkereskedő talpbőrkereskedőnek talpbőrt az 1941. évi március hó 31. napjáig elismervény ellenében utólagos elszámolásra pirosszínű utalvány nélkül is kiszolgáltathat. (i5) Iparos vagy kereskedő, iparosnál az 1941. évi július hó 1. napjáig csak az 1941. évi május hó 1. napja előtt kiállított zöldszínű utalványt válthatja be. (6) A hatóság (3. 1 (1) bekezdés) utalványt az 1941. évi április 1. napja előtt nem köteles kiállítani. (7) A jelen rendeletben foglalt rendelkezések végrehajtására a hatóságok (3. §. (1) bekezdés) külön utasítást kapnak. Büntető rendelkezések. 14. §. (1) Kihágást követ el és amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, két hónapig, háború idején hat hónapig terjedhető elzárással büntetendő az a talpbőrkészítő iparos, valamint az az iparos, kereskedő és talpbőrkereskedő, vagy fogyasztó, aki a jelen rendeletben foglalt rendelkezések valamelyikét megszegi vagy (kijátsza, vagy valótlan tartalmú nyilatkozatot ad. (2) Az (1) bekezdés alá tartozó kihágás miatt kiszabható pénzbüntetésre az 1928:X. törvénycikk rendelkezései irányadók azzal az eltéréssel, hogy a pénzbüntetés legmagasabb összege az 1939:11. t.-e 212. $-ának (1) bekezdésében meghatározott mérteikig terjed.