Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 164. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1940. évi 153.800. számú rendelete, a cukor forgalmának és fogyasztásának szabályozásáról.

716 . 164. 153.800/1940. F. M. sz. nát képezi, a bejelentésben a tulajdonos nevét is fel kell tün­tetni. (4), A fuvarozás alatt álló cnkrot a címzett köteles kése­delem nélkül bejelenteni, amint a fuvarlevelet, vagy az áru­val való rendelkezési jogot biztosító egyéb okmányt átvette. Fuvarozás alatt álló cukornak kell tekinteni azt a cukrot, amelyet a jelen rendelet hatálybalépése előtt fuvarozásra át­adtak, de a hatályba lépés napján a címzettnek még ki nem szolgáltattak. (5) A honvédkincstár cukorkészletére az összeírás nem terjed ki. (6) A cukorgyárakban és a cukor-szabadraktárakban az összeírást a gyár, illetőleg szabadraktár ellenőrzésével meg­bízott pénzügyi közegek közbenjöttével kell foganatosítani. Az így felvett adatokat tartalmazó C) mintájú Készletbejelentő­lapokat a községi elöljáróság (polgármester) nyilvántartásba vétel nélkül — addig, amíg a pénzügyminiszter erre a célra megfelelő szervet létesít — a földmívelésügyi miniszterhez haladéktalanul felterjeszti. Zár alá helyezés. 5. §. (1) A jelen rendelet hatálybalépése napján a be­jelentés alá eső cukrot zár alá helyezettnek kell tekinteni, és az 1. §-ban említett hatóságok engedélye nélkül kiszolgál­tatni, forgalombahozni, feldolgozni, felhasználni, vagy azzal hatósági engedély nélkül bármily más módon rendelkezni nem szabad. Nem vonatkozik ez a korlátozás a magánháztartások és a 4. §. (1) bekezdésében említett vállalatok, üzemek és inté­zetek készletében lévő és indokolt saját szükségleteik kielégí­tésére szolgáló cukorra. (2) A jelen rendelet hatályba lépésének napjától cukrot fogyasztók részére csak jegy ellenében, más részére pedig ha­tósági kiutalás, vagy szállítási igazolvány, vagy még meg nem adóztatott cukornak utalási eljárás mellett való elszállításra vonatkozó s a pénzügyőrség által hivatalosan kezelt Bejelen­tés ellenében szabad kiszolgáltatni. Készletek igénybevétele. 6. §. (1) A bejelentés alá eső cukrot az 1. §-ban említett hatóságok a földmívelésügyi miniszter előzetes engedélyével az illetékes hatóság által megállapított áron közélelmezés oéljájra

Next

/
Oldalképek
Tartalom