Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 111. A m. kir. minisztérium 1940. évi 1.930. M. E. számú rendelete, az 1940. évi mezőgazdasági munkálatok elvégzéséhez szükséges hitel előmozdításáról.

111. 1.930/1940. M. E. sz. 591 nak tekinteni, amennyiben a költségátalány a földmívelésügyi minisztertől rendelettel megállapított mértéket, ily rendelet ki­bocsátásáig kötött szerződés esetében pedig a szerződéskötés helyén és idejében szokásos mértéket meg nem haladja. 4. §. (1) Az 1. §. (1) bekezdéstének 2. pontja alá, eső köve­telés behajtására irányuló árverés elhalasztásának mellőzését az 1. §. alapján csak akkor lehet kérni és ily követelés tekinte­tében a kielégítési sorrendre vonatkozó rendelkezéseket (2. §.) is csak akkor lehet alkalmazni, ha az adásvételi ügylet feltéte­leit, az előlegezés ifeltételeivel együtt kötlevélbe foglalták és a gazdaság fekvése szerint illetékes községi elöljáróság (polgár­mesteri a kötlevélre vezetett záradékban igazolja, hogy az elő­leget felvevő mezőgazdának van akkora területű vetése (ültet­vénye, szőlője), hogy az előre eladott mennyiséget terméséből előreláthatóan szolgáltatni tudja. iC2) A községi elöljáróság (polgármester) a kiadott igazol­ványokról nyilvántartást köteles vezetni, amelyet bárki meg­tekinthet. 5. §. Az 1. §. (1) bekezdésének 3. pontjában említett ter­melési szerződésekre az egyes gabonanemúek értékesítése érde­kében szükséges rendelkezésekről alkotott 1930:XXH. t.-c. 36—39. §-ainak rendelkezései nem terjednek ki. //. A védett birtok tulajdonosúnak nyújtható termelési hitel. 6. §. (1) A 14.000/1933. M. E. számú rendeletnek, a vissza­csatolt felvidéki és a kárpátaljai területeken pedig a 9.90Q/1939. M. B. számú rendeletnek, valamint az ezeket kiegészítő .és mó­dosító jogszabályoknak a védettséggel kapcsolatos korlátozá­sokra, illetőleg a teherrendezésre vonatkozói rendelkezései alá nem esnek: a) az 1. §. (1) bekezdésének 2. és 3. pontja alá eső köve­telések; b) az oly kölcsönből eredő követélés, amelyet az 1. §. (1) bekezdésének 1. pontjában megjelölt hitelező az ugyanott meg­jelölt időben és célra valósággal készpénzben folyósított; c) műtrágyagyárnak az 1940. évi február hó 29. napja után az 1940. év végéig el- és átadott műtrágya vételára címén fennálló követelése. (2) Az előbbi bekezdés b) és c) pontjában említett köve­telések csak annyiban nem esnek a védettséggel járó korláto­zások alá, amennyiben együttvéve a védett kataszteri tiszta jövedelmének kétszieresét, szőlőbirtok esetében a kataszteri tiszta jövedelem ötszörösét meg nem haladják. (3) Az 1. §. (!2) bekezdését védett gazdának nyújtott köl­csönre vonatkozóan is alkalmazni kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom