Rendeletek tára, 1940
Rendeletek - 81. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1939. évi 84.403. K. K. M. számú rendeletével kiadott engedélyokirata a szeged—csanádi vasútnak.
81. 84.403/1939. K. K. M. sz. 537 den hozzátartozókkal, úgymint forgalmi eszközökkel, pályaudvarokkal, fel- és lerakodó helyekkel, a vasút üzletéhez tartozó épületekkel, az indulási és érkezési helyeken lévő őr- és felvigyázóházakkal, távirda-, távbeszélő- és villamos jelzőberendezésekkel, minden felszerelvényekkel, ingó és ingatlanokkal (egyetemben, ellenben azí engedélyes vagy jogutódai megtartják az általuk folytatott üzlet alatt jövedelmi fölöslegeikből netán alkotott tartalékalapot és a künnlevő cselekvő követeléseket, valamint azokat az építkezéseket, amelyek megszerzésére vagy előállítására a kormány által azzal a határozott hozzáadással hatalmaztattak fel, hogy azok a vaspályának semmi tartozékát képezni nem fogják. 18. §. A jelen engedélyokirat hatálya alá tartozó vonalakra a fenti 2. §. első bekezdéséből kifolyóan, valamint az 1938. évi VIII. t.-c. 2. §-a alapján biztosíttatik az illetékmentesség a részvénytársaság megalakulásával kapcsolatban kibocsátásra kerülő új részvényekre, a részvénytársaság vasútvonalainak a társaság javára való telekkönyvezésére és az e célból szükséges beadványokra, végül azokra a szerződésekre isf' amelyeket a társaság a beágazási pályaudvarok, vagy egyes vonalrészek együttes használata tárgyában, valamint a vasútvonaíl üzemkezeléfsének biztosítása érdekében előállítandó létesítményekhez szükséges területek megszerzésére köt, az 1940. évi március hó 1-éig terjedő időtartamra. 19. §. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az állami érdekek megóvása tekintetéből jogosult magának a pálya építése, valamint az üzlet megfelelő felszerelése és folytonos jókarbantartása felől minden részben meggyőződést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótolhassanak Jogosult továbbá kiküldött közegével megvizsgálni az üzem vitelét és ellenőrizni az erre vonatkozó szabályok betartását, valamint azonnali hatállyal a helyszínen elrendelni, a forgalom fontossága, zavartalansága és az üzem biztonsága szempontjából szükségesnek talált intézkedések megtételét. Különösen fenntartatik a nevezett miniszter részére az a jog, hogy a forgalom növekedéséhez képest engedélyest a forgalmi eszközöknek időnkinti megfelelő szaporítására kötelezhesse. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter jogosult továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter által kiküldött biztos jogosult az igazgatóság és az ennek ke-