Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 771. A m. kir. pénzügyminiszter 1940. évi 139.800. számú rendelete, az egyenesadókra vonatkozó egyes törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről szóló 1940 : XXII. t.-c.-nek a házadóra vonatkozó II. fejezete végrehajtásáról.

88*2 771. 139.800/1940. P. Ü. M. SÏ. okozott károk megtérítése stb.) ellenében bocsa jtanak rendel­kezésre, állandóan mentes a bázadó alól. A lövészkötelezettség teljesítése rendszerint a leventekiképzés céljaira szolgáló he­lyiségekben történik, az ilyen épületet vagy épületrészt tehát mindkét oknál fogva megilleti az. állandó háizadómentesség. A dolog természetéből következik &z is, hogyha a kötelezői le­venteképzés céljára és a lövészkötelezettség teljesítésére meg­felelő helyiségeit magánszemély boesájt díjtalanul a katonai parancsnokság rendelkezésére, különösen pedig ha leveoteott­hont saját költségén létesít és tart fenn, az. ilyen épületet vagy épületrészt szintén állandóan adómentes épületnek kell te­kinteni. (6) Az állandó házadómentesség harmadik feltétele az, hogy az épületet olyan célra használják, amely célokra való használat alapján az épület (épületrész, lakrész, helyiség) hasa­nálóját abban az esetben is megilletné az állandó házadómen­tesség, ha az épület (épületrész, lakrész vagy egyéb helyiség) saját tulajdona volna. Ebből következik, hogyha pl. az egy­házközség a _neki díjtalanul átengedett épületet másodfokú egyházi hatóságot gyakorló lelkész természetbeni lakásául használja, vagy pl. ha az épületet nyilvános jellegű, de válla­latszerű magániskola vagy magánkórház, vagy olyan szeretet­ház céljaira engedik át díjtalanul, amelyben a gondozott sze­mélyektől az épület karbantartási és közüzemi költségeit meg­haladó ápolási díjakat szednek, az állandó házadórnentesség nem, állapítható meg, mert az ilyen célokra használt épületet a házadéról szóló hivatalos összeállítás 2. §-,a szerint az állandó házadómentesség abban az esetben sem illetné meg, ha erre a célra maga a tulajdonos használná. (7) Az (1)—(6) bekezdések szerint állandó házadómentes­ségben részesíthető épületeknél sem illeti meg az adómentesség a llakás céljára használt helyiségeket, kivéve természetesen azo­kat az eseteiket, amelyekben az állandó adómentesség az álta­lános szabályoknál fogva a lakott helyiségekre is kiterjed (pl. lelkészlakásra, kórházakban az orvosok és a kórházi személy­zet lakásaira stb.). (8) Bérbeadás esetében is állandóan mentesek maradnák a házadó alól azok az inséglakásck (baraktelepek), amelyek a törvényhatóságok vagy a községek (városok) tulajdonában vannak (T. 9. §-ának (2) bekezdés©.) (9) A T. alkalmazása szempontjaiból inséglakások alatt azokat a baraképületeket kell érteni, amelyek eredetileg az áfl!­lam tulajdonában voltak, azonban az 5.4QÖ/1936. M. E. számú rendelet alapján joga volt az államnak arra, hogy azokat a tOTvémyhatóságoknak, városoknak és községeknek adja át. As

Next

/
Oldalképek
Tartalom