Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 771. A m. kir. pénzügyminiszter 1940. évi 139.800. számú rendelete, az egyenesadókra vonatkozó egyes törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről szóló 1940 : XXII. t.-c.-nek a házadóra vonatkozó II. fejezete végrehajtásáról.

771. 139.800/1941). P. Ü. M. sz. S881 hanem elvállalja a jogtulajdonos helyett a jövedelem- és va­gyonadónak, vagy más egyéb olyan közadónak a viselését is, amely nem a használt épületnek, hanem az* épület tulajdono­sának személy szerinti közterhe. (4) Az állandó házadómentesség második feltétele az. hogy az épületet vallási, közművelődési, közoktatási, közegész­ségügyi vagy közjótékonysági célra, a kötelező leventekiképzés, levente-otthon, illetőleg a lövészkötelezettség teljesítésiének cél­jaira engedjék át. Elbből a szempontból vallási célokra szol­gáló épületinek azt az épületet lehet tekintetni, amelyet a tör­vényesen bevett vagy elismert vallásfelekezetek nyilvános is­tentisztelet céljára, vagy elsőfokú egyházi hatóságot gyakorló lelkészek természetbeni lakásául használnak, vagy pedig amely a települési engedélyt nyert szerzetes rendek rendházául szol­gál. A közművelődési és közoktatási célokra szolgáló épülete­ket az 1922 : XXII. t.-e. 2. §^a (1) bekezdésének 5. pontja, ille­tőleg a házadóról szóló 1927. évi 200. P. M. számú hivatalos összeállítás 2. §-a (1) •bekezdéséinek 5. pontja sorolja fel. Köz­egészségi és közjótékonysági célokra szolgáló épületeknek pe­dig általaiban a nyilvános közkórházakat és gyógyintézeteket, a nyilvános elmegyógyintézeteket, a men tőegyesül etek hivata­los célokra szolgáló helyiségeit, a szegénybetegek ingyenes gyógykezelésére, a tüdőgondozásra, az anyák és csecsemők vé­delmére és gondozására, illetőleg az általános egészségvéde­lemre szolgáló helyiségeket, végül a szegények, az árvák, a szegénysorsú tanulók elhelyezésére szolgáló épületeket és a ta­noncotfchonokat kell tekinteni. (5) A kötelező leventeképzés eléljaira szolgáló helyiségek­ről a községek és városok teherbíró képességükhöz- mérten kö­telesek gondoskodni és ebből a célból nyilvános tanintézetek fenntartóitól is megfeleiliő helyiségek átengedését igényelhetik. Olyan kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vállalat vagy köz­üzem pedig, amelynél a munkások és egyéb alkalmazottak száma az ezret eléri, aiz 1939 : II. t.-c. 12. §-ának (7) bekezdése szerint leventeköteles munkásai és egyéb alkalmazottai részére önmaga köteles megfelelő berendezésekről ós helyiségekről gondoskodni. A honvédelmi miniszter az illetékes miniszterrel egyetértve két vagy több olyan vállalatot is, amelynél az ál­landó alkalmazottak száma ötvenet meghalad, kötelezhet arra, hogy együttesen létesítsen és tartson fenn a 'leventeképzés cél­jára szükséges berendezéseket. Bármelyik esetről legyen is szó, az olyan; épület vagy épületrész, amelyet a község (város), a nyilvános iskolák fenntartói, valamint a vállalatok a kötelező leventeképzés céljaira díjtalanul vagy a használattal kapcso­latban felmerült elkerülhetetlen költségek (világítás, fűté», az

Next

/
Oldalképek
Tartalom